Mindeneknél nagyobb az imádság

       Kitűztük magunknak a legtöbbet, amit ember itt a földön feladatul jelölhet ki magának: fönntartás nélkül Jézuséi vagyunk, s nincs más dolgunk, mint csak egyedül Őt szeretni. Igen ám, de ebből még nem következik, hogy valóban tökéletesen megvalósítottuk a fönntartás nélkül való átadást, és hogy csakugyan nem teszünk mást, mint csak szeretünk. Mindettől még igazában messze vagyunk. Ez már a csúcs, ez már a magaslat. Ide még csak vágyódunk, arrafelé tekintgetünk, és - adja Isten! - arrafelé megyünk, haladunk.

       Mi ez a fölfelé tartás, mi ez a haladás? Más szóval mi a tökéletesség útja?

      A kármelita kitűzte magának a csúcs elérését. Megvan benne az elszántság, a tökéletes elhatározás: följutni arra a magaslatra. Talán kimondja a szót is, mint Kis Szent Teréz: a tout prix - mindenáron! De tudja-e a módját? Van-e megfelelő fölszerelése a hegy megmászásához? Ha van: tudja-e azt használni, ért-e hozzá?

      Hiába a jóakarat, a lelkes elszántság, ha tudatlanok, járatlanok vagyunk a turisztikában, legfeljebb a félutat, ha megtesszük. Egy hirtelen keletkezett vihar, egy nem sejtett lavina vagy egy elénk meredő szakadék elpusztít, vagy legalábbis visszafordulásra kényszerít bennünket.

       Mi ez az eszköz tehát? Az imádság.

      Igen, az imádság! Ez az, aminek hallatára a kármelita szíve nagyot dobban. Édesen hangzik a fülébe, ha szóba hozzák. Fellelkesül, amikor kiejti: imádság! És ezer gondolat, ezer kedves élénk érzelem rajzik bensejében, ha beszélhet, gondolkodhat vagy írhat róla.

      Láttál már vadászt, aki órákon át beszélt az ő kitűnő vadászfegyveréről s a temérdek szebbnél-szebb zsákmányról, amelyet vele ejtett hosszú leseken az erdő mélyén, vagy kinn a mozdulatlan éjszaka holdvilágításában?! Katonát, aki bemutatta neked nagyszerű mannlicherének szerkezetét s töltés módját?! Vagy művészt, aki hegedűjét simogatta, s elmondta neked, hogy játszotta rajta az ábrándos Schubertet vagy a rapszodikus Lisztet, s hogyan imádkozta húrjain Gounod Ave Mariáját!

      Tudd meg, ez mind semmi ahhoz képest, amikor a kármelita szabadon elgondolkozik az ő pompás fegyveréről, édesszavú hegedűjéről, csengő-bongó, majd fuvolázó, majd meg viharzó, ezer húrú hangszeréről: az imádságról.

      Ez az ő élete; ez hozzá nőtt; tőle elválaszthatatlan; e nélkül halott, senki, semmi!...

      Imádság nélkül semmi a Kármel! - mondta XIII. Leó pápa.

      Semmi! Az, ami a folyó medre víz nélkül. A rét harmatos fű nélkül, a kert virág nélkül. A templom Oltáriszentség - Jézus nélkül. Menyasszony vőlegény nélkül. Az emberi élet szeretet nélkül, az év tavasz nélkül, az éjszaka csillag nélkül. Semmi, semmi!...

      Hogyan menjen fel a turista a 3000 méteres magasságba hegymászóbot nélkül? A legelső oldal meredek kövei közt lezuhan. Lehetetlen, hogy tovább jusson. Jobb lesz, ha visszafordul. Hogyan szálljon fel a madár szárny nélkül?! Elképzelhetsz fönn, a magasban, sast, királyi sast, gyönyörű, szabályos ívben keringeni - szárny nélkül?!

      A szárny az imádság; a hegymászóbot, a hárfa, a hegedű, a lélek orgonája, a szív Istennek muzsikáló édes szerelme - ez az imádság.

      Vannak más dolgok is itt ezen a földön. A szó hatalma, amely a szószékről, mint valami óriási, magasból lenyúló kéz belemarkol a bűnös szívekbe, vagy, amii még több, még hatalmasabb - a példa, amely ellenállhatatlan. És mégis, mégis ezeknél is több, nagyobb - az imádság!

      Marad ez a három; a szó, a példa és az imádság; közöttük azonban a legnagyobb az imádság!

      Nagy, igen nagy dolog az imádság!

      A lélek fölemelkedése Istenhez.

      Hallod? A léleké, amely az embert emberré teszi; amelynél fogva csak alig áll alantabb az angyaloknál; a léleké, amely Istenhez teszi őt hasonlóvá, barátja lesz és fogadott fia.

      Az imádság ennek a léleknek a fölemelkedése Istenhez.

      Fölszállás, felröppenés, hogy ott ne ragadjon lenn a földön az anyaghoz, a sárhoz, a piszokhoz, a szennyhez, az ideigvalókhoz, hanem emelkedjék föl az örök magasságokba, a tündöklő, kék, csillagos égboltozat felé, oda, ahova rendeltetése szól, ahonnan lett, akitől elindul földi útjára. - Istenhez, Hozzá, Akivel az összeköttetést szüntelen meg kell tartania, mert különben elvész a süppedékes talajban, lángja kialszik a sötét föld rideg éjszakájában.

      Mindeneknél nagyobb az imádság.

      Ha nem imádkozol - elveszíted az összeköttetést Istennel, nincs érintkezése az Éggel, lezuhansz s meghal a lelked, mert a földi élet csak úgy igazi élet, ha a lélek a mennyországot hordozza magában.

Imádság nélkül nincs mennyország, imádság nélkül nem élet az élet, hanem halál, pusztaság, sivatag, jégmező; nélküle pokol minden emberi szív.