Ki ne látott volna szenvedélyes embert?! A gyermeknek is bemutatják oktatófilmen. Rendesen az iszákosság szenvedélyének hatását szemléltetik rajta. Íme: a bor láttára fölgyullad a szeretet szenvedélye az iszákosban, vágya fékezhetetlenül hajtja az ivásra, s amikor már kezében a pohár - állati öröm fogja el egész valóját: lelke rabja lesz a szenvedélynek. De csak ne juthasson hozzá! - Ó, akkor hogyan eped érte! Dúl-fúl és mindent elkövet a küzdő vágyóképesség, csakhogy megszerezhesse az italt.
Jól jegyezzük meg: minden szenvedélynek megvan a hatása a testre.
Ne ámítsuk azonban magunkat, és ne nézzük le oly megvetően a szegény alkoholistát! Emlékezzünk csak! Nem is oly régen valaki szemünkbe mondta az igazat. Mekkorát villámlott a szemünk! Máskor meg ránk fogtak valamit. Hogy elsötétedett az arcunk! Dicsértek mást, a versenytársunkat, s nem bennünket. Mintha a féltékenység és irigység mérgét injekciózták volna a bőrünk alá! Aztán meg mily mélyen bele tudunk merülni kedvenc foglalkozásainkba is! Csupa öröm és ragyogás az arcunk, ha azt tehetjük, amit szeretünk. Pl. muzsikálunk - szenvedéllyel, játszunk sakkot vagy métát, futballt - szenvedéllyel, beszélünk - nem szent szenvedéllyel, hanem piaci fegyelmezetlenséggel, és olvasunk, olvasunk szenteket, szép, jámbor történeteket, lelki könyveket is halomszámra, mohón, fékezetlenül, megemésztetlenül. És becsapjuk magunkat, hogy lelki emberek vagyunk, hiszen csak lelkiekkel foglalkozunk. Pedig nem tettünk mást, mint föltámadt szenvedélyünket - a jóra, a tilos és megengedett jóra - mindegy - elégítettük ki fékezés, önmegtagadás, az értelem, az akarat gyeplője-ostora nélkül. Csupa zavar a külsőnk, különcködés, bogaraskodás, talán hencegés is egész magatartásunk. Kiállhatatlanok vagyunk, „extrák”, különcök minden, csak nem az igazi lelki élet emberei. Azt mondják: szegény - ideges! Magam is azzal mentegetőzöm: ideges vagyok!
A valóság azonban az, hogy a lélek nem ura a testnek, nem tartja kezében a gyeplőt, mert a szenvedélyparipák arra viszik, amerre akarják.
Nekünk azonban a lélek a fontos. Ha nagy a hatása a szenvedélynek a testre - a lélekre egyenesen végzetes.
Soha se felejtsük el ezt a szörnyű példát!
Leonardo da Vinci az Utolsó Vacsora freskóján hiányzó Krisztus-alakhoz keresi a modellt. Egy firenzei templom kórusán meg is találja egy széphangú-arcú, szelíd szemű, ártatlan fiatalemberben. Megkérdezi a nevét. Pietro Bandinelli! Róla festette meg Jézusunk arcát. Hiányzott azonban még - Júdás. Ehhez keresett modellt tíz esztendőn keresztül a milánói lebujokban, s végre egy éjszakai kutatás után hajnalban megtalálta az utcán egy dülöngő, züllött emberben. Igazi Júdás-arc volt. Ennek is megkérdezte a nevét: Pietro Bandinelli! - hangzott a válasz.
Krisztus-arcból Júdás arc! Krisztusi lélekből Júdás-lélek!
Mindegy, hogy melyik szenvedély tette azzá: a paráznaság-e vagy az ital, vagy mind a kettő, hiszen ez a kettő rendesen együtt jár; a lényeg az, hogy a szenvedély, akár harag az, akár olvasási düh, akár irigység, féltékenység, akár kíváncsiság, vagy a mindent látni, hallani akarás szenvedélye, akár a szem, a fül, a nyelv, a tapintás garázdálkodása - a szenvedély mindig szenvedélyparipa marad, amely be van fogva a lélek kocsijába, a quadriga elé, s ha nincs gyeplő, s a gyeplőt nem fogja erős kéz - átka lesz gazdájának.
Keresztes Szent János A Kármelhegy útja c. könyvének VI - XII. Fejezeteit kellene itt szóról-szóra leírnom, hogy szakavatott, szent kézből vegyem a megfellebezhetetlen és elrémítő bizonyítékokat a szenvedélyeknek, vagy ahogy ő nevezi: vágyaknak pusztító hatását a lélekre. Mit tanít róluk? Foglaljuk össze!
1. A meg nem fékezett szenvedély vakká teszi a lelket.
Nem láthat tisztán. A szenvedély felhő; az értelem napja nem tud átvilágítani rajta. Dávid a ragyogó napsütésben nem látta a bűn utálatosságát. A tisztátalan szenvedély piszkos fellege eltakarta az értelem fényét. Júdásban a kapzsiság-fösvénység szenvedélye elfödte a legragyogóbb Napot, amely ott sütött, világított rá, egészen mellette: Jézust. Miért oly lassú vagy semmi a haladásunk a leggyönyörűbb erényben: a testvéri szeretetben? Mert a rokonszenv-ellenszenv irányítja életünket. A szenvedélyes ember mindig hamisan ítél.
2. Fárasztják, gyötrik a lelket a szenvedélyek.
„Olyanok, mint a türelmetlen kisgyermekek, akiket nem lehet kielégíteni, majd ezt, majd azt kérik anyjuktól, de soha sincsenek megelégedve” (Ker. Szent János).
Ez a jelszavuk: Nem elég! Még többet!
Az érzékiség ezért rettenetes s a többi szenvedély is, kivétel nélkül. Emészti magát; nem megelégedett. Márpedig az elégedetlen ember boldogtalan. A bosszankodás, a türelmetlenség, az idegeskedés, a féltékenység, az irigység mind fárasztja, kínozza, gyötri a lelket.
A mások hibáján való rágódás is szenvedély, amely kifárasztja a lelket; s mi más a nyugtalankodás is, mint valami rejtett szenvedély háborgása?!...
3. Gyöngévé teszik az akaratot.
Szétforgácsolják annak minden erejét. Az erő éppen az akaratban van. „És tudod az erő micsoda? Akarat, amely előbb vagy utóbb, de diadalt arat!” - mondja igazán Arany János. Ha nincs akarat, nincs erő. Nincs, ami ráncba szedje a rakoncátlan szenvedélyeket.
Lehet-e tehát lelki életről szó ott, ahol gyönge az akarat?!...
4. Megfertőzik a lelket.
A lélek lesüllyed annak a színvonalára, akit vagy amit szeret. Tehát egy személy, a test, a pénz, az anyag stb. színvonalára. De beszéljen egészen világosan Keresztes SzentJános: „Merem állítani, hogy egyetlen egy rendeden vágy, még ha nem is halálos bűn, elégséges arra, hogy a lelket annyira elhomályosítsa, annyira rúttá és tisztátalanná tegye, hogy képtelen egyesülni Istennel, amíg belőle ki nem tisztul. Mit mondjak akkor azokról, akik valamennyi természetükben lakó szenvedély rútságát hordják magukon, akik átadják magukat minden kívánságnak? Micsoda végtelen távolság választja el az ilyen embert az isteni tisztaságtól! Semmi szó, semmi fejtegetés nem tudja megérteni azoknak a rútságoknak sokféleségét, amelyeket a különféle kívánságok előidéznek egy lélekben... minden egyes kívánság (szenvedély) lerakja a lélekben a maga szemétjét”. (Kármelh. 1.k.IX.f.)
Íme, ezért kell harcolnunk ellenük.
Ha nem győzünk - legyőzetünk.
Van bennük valami bosszantó „jellemtelenség”. Hálátlanok! Aki becézi, dédelgeti őket, annak nyakára hágnak, azt megölik.
Hámba, igába valók, rúd mellé! Húzzanak, röpítsenek, vágtassanak – Isten felé!
Keresztes Szent János A Kármelhegy útja c. könyvének VI - XII. Fejezeteit kellene itt szóról-szóra leírnom, hogy szakavatott, szent kézből vegyem a megfellebezhetetlen és elrémítő bizonyítékokat a szenvedélyeknek, vagy ahogy ő nevezi: vágyaknak pusztító hatását a lélekre. Mit tanít róluk? Foglaljuk össze!
1. A meg nem fékezett szenvedély vakká teszi a lelket.
Nem láthat tisztán. A szenvedély felhő; az értelem napja nem tud átvilágítani rajta. Dávid a ragyogó napsütésben nem látta a bűn utálatosságát. A tisztátalan szenvedély piszkos fellege eltakarta az értelem fényét. Júdásban a kapzsiság-fösvénység szenvedélye elfödte a legragyogóbb Napot, amely ott sütött, világított rá, egészen mellette: Jézust. Miért oly lassú vagy semmi a haladásunk a leggyönyörűbb erényben: a testvéri szeretetben? Mert a rokonszenv-ellenszenv irányítja életünket. A szenvedélyes ember mindig hamisan ítél.
2. Fárasztják, gyötrik a lelket a szenvedélyek.
„Olyanok, mint a türelmetlen kisgyermekek, akiket nem lehet kielégíteni, majd ezt, majd azt kérik anyjuktól, de soha sincsenek megelégedve” (Ker. Szent János).
Ez a jelszavuk: Nem elég! Még többet!
Az érzékiség ezért rettenetes s a többi szenvedély is, kivétel nélkül. Emészti magát; nem megelégedett. Márpedig az elégedetlen ember boldogtalan. A bosszankodás, a türelmetlenség, az idegeskedés, a féltékenység, az irigység mind fárasztja, kínozza, gyötri a lelket.
A mások hibáján való rágódás is szenvedély, amely kifárasztja a lelket; s mi más a nyugtalankodás is, mint valami rejtett szenvedély háborgása?!...
3. Gyöngévé teszik az akaratot.
Szétforgácsolják annak minden erejét. Az erő éppen az akaratban van. „És tudod az erő micsoda? Akarat, amely előbb vagy utóbb, de diadalt arat!” - mondja igazán Arany János. Ha nincs akarat, nincs erő. Nincs, ami ráncba szedje a rakoncátlan szenvedélyeket.
Lehet-e tehát lelki életről szó ott, ahol gyönge az akarat?!...
4. Megfertőzik a lelket.
A lélek lesüllyed annak a színvonalára, akit vagy amit szeret. Tehát egy személy, a test, a pénz, az anyag stb. színvonalára. De beszéljen egészen világosan Keresztes SzentJános: „Merem állítani, hogy egyetlen egy rendeden vágy, még ha nem is halálos bűn, elégséges arra, hogy a lelket annyira elhomályosítsa, annyira rúttá és tisztátalanná tegye, hogy képtelen egyesülni Istennel, amíg belőle ki nem tisztul. Mit mondjak akkor azokról, akik valamennyi természetükben lakó szenvedély rútságát hordják magukon, akik átadják magukat minden kívánságnak? Micsoda végtelen távolság választja el az ilyen embert az isteni tisztaságtól! Semmi szó, semmi fejtegetés nem tudja megérteni azoknak a rútságoknak sokféleségét, amelyeket a különféle kívánságok előidéznek egy lélekben... minden egyes kívánság (szenvedély) lerakja a lélekben a maga szemétjét”. (Kármelh. 1.k.IX.f.)
Íme, ezért kell harcolnunk ellenük.
Ha nem győzünk - legyőzetünk.
Van bennük valami bosszantó „jellemtelenség”. Hálátlanok! Aki becézi, dédelgeti őket, annak nyakára hágnak, azt megölik.
Hámba, igába valók, rúd mellé! Húzzanak, röpítsenek, vágtassanak – Isten felé!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése