Szívünk fönntartás nélkül átadta magát Jézusnak. Mi lesz most már a teendőnk? A misztikus doktor adja meg a választ[1]:
Lelkem s egész valóm
Szolgálatára szentelé magát.
A nyájat már nem őrzöm,
S tisztem nincs semmi más,
Egyetlen dolgom őt szeretni.
Belevetettük magunkat az isteni Szívkohó lángtengerébe, azaz fönntartás nélkül Jézuséi lettünk, mi volna más most már a teendőnk, mint a tűzbe zúdított vasérctömegé: lángolni, égni! Ahogy a vasérc egy-láng lesz, egy-tűz a kohó lángjával, tüzével, úgy égünk, lángolunk ezentúl mi is az isteni Szív tüzében. Mit tesz egyebet a vas, mint lángol, ég?! Mit tegyen a mi szívünk mást, mint hogy szeressen, mégpedig egyedül Őt szeresse.
„Egyetlen dolgom: Őt szeretni”.
A Napnak is egyetlen dolga: melegíteni. Hogy világít is, az csak természetes. Velejár a tűzzel, hogy világítson. Az isteni Nap tüze is melegít és világít egyszerre. Az én szívem is, amikor szeret, mégpedig, mivel egyedül csak szeret, melegít is, világít is. A csillagnak egyetlen dolga, hogy ragyogjon; a tengernek, hogy daloljon; az erdőnek, hogy zúgjon; a pataknak, hogy csobogjon; a virágnak, hogy illatozzék; a madárnak, hogy éneke szárnyaljon... Csak az emberi szívnek volna ezer más dolga?!... Nem, nem! Az is csak egy dologra rendeltetett: szeretni, mindig szeretni! Ébren és alva! Élve és halva!
Egyetlen egy foglalkozásom van. Nincs más.
Azt mondják, hogy hivatalom van, amelyet be kell töltenem; hogy az az én foglalkozásom!... Tévedés! A hivatalomat meg kell aranyoznom, be kell sugároznom szeretetem aranysugaraival, különben nem lesz benne élet, melegség, senkinek se használ, legkevésbé nekem. Holt lesz és fagyos. Mire jó az így betöltött hivatal? Azért adták, hogy ne csak betöltsem, de főként azért, hogy dicsérem vele Istent, akinek szent akaratából beállítottak abba a hivatalba; hogy azt széppé, színessé - életté tegyem; meglássék a betöltésén, hogy Istentől kaptam. Azért is tündököljön rajta az én szeretetem naparanya, szívemnek édes színpompája. Nem így látta-e el hivatalát, még a tanítóit is Ő, az én szerelmesem: Jézus?! Ő - csak szeretett!
Azt is mondjátok, hogy zsolozsmát kell mondanom; hogy ez is az én egyik fő foglkozásom! Ó, mennyire tévedtek! Az én egyetlen foglalkozásom - a szeretet. A zsolzsma csak az orgona, amelyen elmuzsikálom az én nagy, szent, majd viharzó, majd édesen búgó istenszeretetemet.
Hogy tanítok - ez az én foglalkozásom!... Nem, ezerszer nem! A szeretet az fő foglalkozásom. A tanítás a medence, széles, mély medencéje a szomjas lelkeknek, amelybe belecsorgatom a lelkemből kiömlő szeretetemet.
A prédikálás - mondják -, ez az én foglalkozásom. Nem! Ez csak a havasi kürt, amellyel belezengem a lelkek havas, jeges hegyoldalaiba, éles csúcsaiba az én végtelen szerelmem fölkelő napjának hajnali himnuszát.
A gyóntatás! - mondjátok. Nem, nem! Ez csak a katedra, vagy a kiosztó műhely, hol a szeretet kenyerét alamizsnálkodom el.
Önmegtagadás, vezeklés! - kiáltjátok. Ez a te teendőd; ez a Rended szelleme. Így mentesz lelkeket. Jézust, a te Szerelmesedet nem követheted másként. Ezt Ő maga mondta: „Aki követni akar...” (Mt 16,24) - Ez mind igaz, csak az nem áll, hogy ez volna az én fő foglalkozásom! Ez csak eszköz, igaz, hatalmas eszköz, hogy az én mély tengerszeretetemet kifejezzem. De semmit se ér ez az önmegtagadás és vezeklés, ha önmagáért van, ha a kiállításos aszkézis hiú bálványszolgája lesz. Semmi, semmi, ha nem úr rajta a szeretet, ha nem egyes-egyedül ez diktálja neki a rekord-tempót.
Ó, a szeretet a lovas, az önmegtagadás a paripa, amelyen vágtathat és száguldhat galoppos iramban a huszár; de ha hitvány, félénk, sápadt, gyáva alak ül a nyeregben, leveti azt a ló, s hol, de hol áll meg a gazdátlan jószág?!
Igen, igen, szeretet az én dolgom, ez az én egyetlen feladatom és célom.
Hát a szenvedés, a kereszthordozás, az semmi?!... - így szól az újabb, súlyos argumentum. Semmi a szeretet nélkül - válaszolom. A szenvedés és a kereszt is csak út, ámbár királyi út, amelyen az én szeretetem a legmodernebb típusú autók rekord-sebességét messze felülmúlva száguld örök célja felé.
A szeretet - minden. Hiába a szenvedés és a kereszt, ha nincs benne, rajta szeretet - semmi az!
És az imádság?... Ezt már csak nem tagadhatod, hogy ez a te igazi hivatásod?!... Igaz! De az én imádságom nem egyéb, mint - szeretet. És az én szeretetem, az - imádság. Amikor én imádkozom, akkor szeretek. S amikor én szeretek - imádkozom.
Gyönyörűbb imádság nincs, mint a szeretet. Menj a tabernákulum elé, térdelj le, s nézzen lobogó szemed Jézusra; meglásd, kilép onnan a te édes Szerelmesed, s szent csókban forr össze veled. De ha nincs benned szeretet, nem imádság a te adorációd, hanem - hazugság.
Figyeld meg Mária Magdolnát!
Hogy tudott az imádkozni - egy hang nélkül, ajka megmozdulása nélkül! De ha szíve dobogását sikerült volna meghallanod, akkor tapasztaltad volna, mit tesz az: szeretni!
És menj, kísérd Nagy Szent Teréziát összes elfoglaltságai közepette, és hamar rájössz, hogy egyetlen édes teendője volt legbokrosabb munkái között is: szeretni Jézust! Összes iratai élére ezt az egyetlen szót írta: Jézus!
És Kis Szent Teréz! Amikor olvasod, mondd, nem melegít, nem perzsel, nem éget lelkének a tüze?! Egy édes szerelmi dal az ő fiatal élete az Egyetlenhez, Jézushoz! Csak ezért él, ezért tűr, szenved, ír és dalol; ez az egyetlen szerelem egészen betölti rövid életét.
És Keresztes Szent János! Még a börtön nyomorúságai, szennye és vigasztalansága közepette is a szeretet páros énekét költi, elfeledve minden méltatlanságot, mindenekfölött pedig önmagát.
Minden szentnek ez volt az egyetlen dolga: szeretni!
„Tisztem nincs semmi más.”
De ha mégis - vetik ellenem - munkával, idegölő dologgal bíznak meg, örökös robotolással?! Nem számít. Az örök hangszer itt van nálam: a lelkem hárfája. Játszom rajta a szeretet dalát. Jézus is dolgozott, Szent József és Mária is. Nem volt-e az ő munkájuk - a dal?... Nem az iga maradt meg abból a munkából, hanem a szeretet, mert az, s csak az - örök. Míg a hit és a remény szent erénye elmúlik, csak a szeretet marad meg örökre.
De hát üldöznek majd?!... Beborul az Egyház kék ege. Menekülni, futni kell. A kolostor paradicsoma elszáll, mint az Éden kertje egy szent látomásában. Igaz, igaz: de nem menekült-e a Szent Család is?! S milyen volt ez a menekülés? Talán gond, aggódás, kétségbeesés ülte meg arcukat?! Nem, nem - szeretet!
Mi tehát a szeretet? Mi az a titokzatos fenség benne? Miért erősebb a halálnál, keményebb a pokolnál, vonzóbb a mágnesnél? Miért tesz boldoggá? Mi a varázsa? Miért bűvöl? Mi az, mi az?
A szeretet, az az Isten. Mert Isten a szeretet. És csak Ő a szeretet.
Amikor a kis Jézust karjaidba veszed - a Szeretetet ölelted át. És amikor a kereszten agonizáló szent Szívet csókolod - a Szeretetet csókoltad meg. Amikor üríted „a részegítő kelyhet” - a Szeretet patakjait iszod, és elöntenek az édes szerelem hullámai úgy, hogy ájultan hullasz az Örök Szeretetnek, Jézusnak a karjaiba.
És most nézz a szentségi Jézus felé! Emeld reá tekinteted. Lopakodjál be a titokzatos szent sátorba, húzd szét a tabernákulum függönyét, nem egyszer - százszor, ezerszer: ott a te Szerelmesed, aki „keblét nyújtja neked”, „édes dalra megtanít”, csak add át magad neki fönntartás nélkül, teljesen!
Nincs más dolgod! Célnál vagy. Egyesültél.
Mi a tökéletesség útja? A szeretet. Mi a cél? Az is a szeretet. Mit akarsz még egyebet?!
Hiszen leszállt a földre a szeretet.
Ó boldog lélek, amelyben minden szeretetté lesz! Ez az alapszín, az alaphang, az alaphangulat, az uralkodó tónus. Mint ahogy a pokolnak alapszíne, hangja, tónusa a gyűlölet, a mennyországé a szeretet - e léleké is a szeretet. Minden szeretet benne, minden cselekedetét ez hangolja, ez színezi. Beszél, hallgat, imádkozik, tanul, tanít, dolgozik fizikailag vagy szellemileg - a szeretet fűti minden szavát, mozdulatát. Járása, tekintete, lénye, egész valója - szeretet. Ennek a melege úgy elárad rajta, hogy aki a közelébe jut - megperzselődik, ha van finom érzéke a mennyeiek iránt. Söpör vagy olvas, mosogat vagy térdel, a legalacsonyabb munkát végzi vagy tollal szántja a fehér papirost, mindegy - egy az, ami valódi értéket ad e különféle elfoglaltságoknak: - a szeretet.
A rézkrajcárból, ha ez a lélekember kezébe veszi, csengő arany lesz. Minden megváltozik és átalakul nála. Aranyember! – mondja Jókai regényesen és álmodozón az ő regényében; - aranylélek, aranyszív! - kiáltunk föl mi ennek a leggyönyörűbb valóságnak a szemléletére.
Azért egyetlen dolgod legyen a szeretet!
„Neked más gondod ne legyen - tanít Keresztes Szent János - mint az, hogy lelkedet megőrizd tisztán és teljesen Istenbe merülve, anélkül, hogy megengednéd, hogy ez vagy az a dolog téged zavarjon.”
Tehát bármily állapotok vegyenek körül a kolostorban; uralkodjék ott bár Lucifer a pokol összes légióival, szüntelen legyen ott a veszekedés, a szeretetlenség; a gyűlölet hullámai ne csak a világ felől ostromolják a kolostor falait, de belülről is elborítsanak mindent - ne számítson semmit! Te csak szeress s állj a szeretet édes melegével a szívedben szilárdan a tajtékzó hullámok közt, mint az örök szikla! Meglátod, el nem mos a szennyes áradat. Ellenkezőleg, egyszer majd eltakarodnak a hullámok, visszavonul a piszkos ár s a te szerelmed diadalmaskodik égen-földön. De csak akkor, ha - szeretsz, mégpedig kizárólag - csak szeretsz; ha ez az egyetlen gondod, dolgod; Őt szeretni, a Szeretetet, az örök, elmúlhatatlan, megingathatatlan, elmozdíthatatlan, végtelen, édes Napot: Jézust!
Ezért minden gondod legyen: Őt szeretni!
Nézd, hogyan tanít erre a te rendi Anyád, Szent Terézia:
Semmi meg ne zavarjon. Semmi, tehát a sikertelenségnek egész láncolata se. Ha úgy vennéd észre, hogy ellened esküdött nemcsak testvéred, sőt - úgy tetszenek - az Ég is összes angyalaival: meg ne zavarjon! Ha elítélnek, félreértenek, ha semmi sem úgy megy bent és kint, amint te szeretnéd - meg ne zavarjon.
Semmi meg ne ijesszen. Így bátorít tovább Anyánk. Még ha a pokol felhője szállna rád, hogy agyonnyomjon. Ha úgy elsötétítené is a lelkedet, hogy a vak lélekéjszakában tapogatózni sem volnál képes, nemhogy járni és látni - meg ne ijedj! Csak szeress! Meglátod, egyszer fölszakad a köd és kiragyog a Nap - Jézus! A te Szerelmesed újra nyújtja keblét-Szívét, és te elbűvölve öleled magadhoz az isteni Szívet és meg fogsz ittasodni e Szív szerelmének tüzes borától. - Ha elhagy minden és mindenki, ha olyan sötét lesz körülötted, mint volt akkor a Golgotán, hogy sziklák repednek a szörnyen félelmes csendben, sírok nyílnak meg és sápadt halottak népesítik be rémüldöző fantáziádat - ne félj, ne félj, a szeretet erősebb a pokolnál, diadalmasabb a halálnál, a szeretet - örök! - És ha mégsem akarna fölszakadni a köd, elmúlni a sötétség a lelkedben, ha egy végeláthatatlan gyötrelem, kínos betegség vagy nem szűnő belső fájdalom szívná ki belőled az utolsó életerőt úgy, hogy napközben és vigasztalan éjszakáidon százszor meg ezerszer kiáltanád, nyögnéd, sóhajtanád: elvesztem! - tudd meg s halld a vigasztaló igét:
Minden elmúlik. Minden: a sötétség, a gyász, a fájdalom, de a földi öröm, a földi szerencse is, csak egy marad meg: a szeretet!
Egyedül Isten nem változik. Isten, a Szeretet! Neki nincs vége. Végük van a gazdagoknak, vége a nyomornak, vége a sötétségnek, vége a szekatúrának, az irigységnek, vége a féltékenységnek, vége a gyűlöletnek, ti., amennyiben engem illet; vége, vége a hajszának, a fáradt napoknak, az álmatlan éjszakáknak; vége - a dicsőségnek, a sikernek, a tapsnak, vége a jajnak és a hiú örömnek. Minden elmúlik, csak egy marad meg: a Szeretet, az - Isten!
Azért légy türelemmel. Te - csak szeress! Így mondja Szent Anyád:
A türelem mindent elér. Mi az a „minden”? A minden - Isten. És te a semmi vagy. És ami föld, anyag, ami hiúság és gyötrelem - az mind semmi. Tűrj! A szeretet erre is megtanít; az ezt is érti. A szeretet mindent tud, mindenre képes, mert a mindentudó és mindenható Istentől származik, Belőle árad és Általa hat. Ha szeretsz, ha csak szeretsz, ha ez a te egyetlen dolgod-gondod, akkor tudsz tűrni is.
Sőt, csak akkor tudsz tűrni, ha szeretsz. Ha nem szeretsz - elfogy a türelmed és elveszítesz mindent. Ha növekszik a szerelmed, növekszik a türelmed is, s ha csupa szeretet vagy - te vagy a megtestesült türelem!
Ennek a szent, édes, végtelen, mindentudó, mindenható, mindenre képes szeretetnek a birtokában mire vágysz még, mid hiányzik? Van-e, lehet-e panaszod? Mi kell még? Mi lehet az, amire még szükséged volna, ami ezen kívül és ezen felül még boldogítani tudna, gyönyörködtetni vagy kielégíteni?!...
Aki Istent bírja, annak semmije sem hiányzik. Ha egyszer már neked Isten „a keblét nyújtotta”, ha odaadta egészen néked a Szívét, ha te, embercsöpp, elmerültél már az isteni Szeretet végtelen óceánjában - volna még egyébre vágyad, gusztusod, kívánságod?! Lehetetlen!
Ha a Mindent bírod, a semmit nem kívánhatod!...
És ha mégis elégedetlen volnál, ez biztos jele annak, hogy nem tiéd egészen az Isten; hogy szeretni - nem egyetlen gondod-dolgod.
Isten egyedül elég. Mert ha Isten a tiéd, akkor nincs másra, de semmire szükséged. Állhatsz-fagyhatsz Grönland jeges mezőin, vagy homokkal szórhatja tele szemed a Számum szele, ragyoghat fölötted a Riviéra csodás tavasza, vagy süvíthet az északi Bóra; bárhol vagy, bármit teszel, bármilyen a sorsod, a keresztek erdeje meredhet körülötted - tudd meg, ez mind nem számít.
Neked elég az Isten egymaga!
Csak Ő tud kielégíteni; Ő egyedül boldogítani, nem egy percre, nem egy emberéletre, hanem egy egész, teljes örökkévalóságra.
Ő egyedül és senki és semmi más!
Ő az Élet, maga a Lét, Ő a Boldogság, a Szépség, a Jóság, Ő a Minden, s ha Ő az enyém, egészen - az nekem elég!
Ó Istenem, ó Jézusom, ó egyetlen Szerelmem! Te egyedül magad vagy énnekem! Ó örök Szeretet! Neked egyetlen dolgod - szeretni. Nekem is ezután egyetlen dolgom lesz - Téged szeretni! Amen.
___________________________________
[1] Keresztes Szent János: Szellemi Páros Ének
