Oldalak

2009. december 21., hétfő

Az útirány: az örökkévalóság!


      4. A vitorlák fehérek; ragyognak messziről. Künn, a sík tengeren, a távoli, ködbevesző horizontról nem látsz mást a hajóból, csak a fehér, gyönyörű, duzzadó vitorlákat.
      A bizalom duzzasztja őket; úgy nekifeszül, úgy beléjük fekszik, azt hinnéd, röpíti a hajót: egy fehérség az egész, mennyei tündöklő szépség!
      Kék tenger, kék ég s e csodálatos kékségben ott úszik a bizalom szent csodája: a fehér hajó!
      Már csak egy vitorla van a szemedben; mesebeli bátorság ejt hatalmába, duzzad tőle, hatalmasan emelkedik a melled: bizalom, határtalan bizalom - ott leszünk a mennyben! Csakugyan, érzed, így kell lennie: a bizalom csodákat művel!
      Szél fújja a csodavitorlát, a Szentlélek szele. Tudod-e, mi a Szentlélek? Az Atya és a Fiú csókja, a szeretet Lelke.
      Ez, ez-a szeretet, ez viszi a hajót előre!
      Bizalom és szeretet!
      Látod, ez a Kármel „Mária”-hajójának a lelke.
      Nem benzin, nem kőszén, nem olaj, nem füst, nem korom, nem bűz, nem rideg kalmár-lelkület, emberi kiszámítottság, önzés és gőg, hanem bizalom és szeretet!
      Képzeld el a hajót a mennyei tulajdonos és kormányos, a szeretet szele és a bizalom vitorlái nélkül! Mily szánalmas egy alkotmány lenne, mily veszendő!
      Lenne földi hajó! Mint a Titanic az óceánon, az R-101 a légben, mint a belga királyi halálautó a svájci tóparton - földi, földi, pusztuló, ideiglenes...
      Míg a te hajód, ó boldog kármelita - örök, szent hajó, Mária fehér hajója! S te rajta, én is rajta!...
     Testvéreim! Mily őrület volna ezt a helyet, ezt a kiválasztottságot meg nem becsülni! Jaj, kimondom: megérdemli a poklot, aki érdemtelenné lesz e hajóra!

      5. Az útirány. Láttál már turistajelzéseket? Nyíl mutatta: Irottkő, Lomnici-csúcs, Gros-Glockner! Vagy vasúti nagy iránytáblákat: Budapest, Bécs, Párizs?!
      Nézd, ezen a hajón az útirány: az örökkévalóság! Nem kevesebb, nem kisebb cél: egy egész, örök örökkévalóság! Érdemes-e hát nekivágni ennek az útnak? S vajon hol van a jármű, amely téged oda szállítson, gyorsabban és biztosabban, az egy fehér hajón kívül?! Ha lenn felejted a tekintetedet s rémülten tapad a szemed a zúgó hullámokra, a közeledő jéghegyekre s a zsákmányra leső tengeri szörnyetegekre, persze minden bátorságodat elveszíted; de ha látod a célt, a hajó útirányát: az Örökkévalóságot, akkor megnő benned a bizalom s le nem szállsz soha e szent hajóról.
Rajta, előre tehát, duzzadó vitorlákkal, az Örökkévalóság felé!

      6. Az utasok. Kik azok? Te és a rendtársaid. Képzeletedben előzd meg a hajót, s állj oda az Örökkévalóság kikötőjébe.
      Most már befut a hajó. Figyelj, tarts szemlét! Tartsd számon e hajó összes utasait!
      Először is, hányan hiányoznak, hányan hullottak le a gyönyörű hajóról! Csónakra szálltak, elfogta őket az extra-kóborlás vágya. Ezek azok, akik nem szerelik a cella-magányt, amelyet az Eredeti Szabály oly szigorúan előír; akik oly sokszor kacérkodtak a világgal. Hol vannak, hol maradtak?...
      Aztán másodszor ott látod szomorú tömegét azoknak, akik kitartottak ugyan mindvégig, de a lanyha szerzetes életét élték, lazítottak, amikor csak tudtak, többé-kevésbé ellenségei voltak a legszebb kármelita erénynek, a testvéri szeretetnek, és unták, kerülték az önmegtagadást. Most lehajtott fejjel mennek a hosszantartó tisztítótűz kínjaiba.
      Ugye elfog a szégyenkezés! Alig mersz Mária arcára tekinteni! De - föl a fejjel!
      Nézd azt a csoportot, amely most lép a partra. Nézd, hogy ragyog rajtuk a hajó színe, mily fehér a palástjuk, mily tündöklő a szemük! Nézd, nézd, Mária mily büszke rájuk:
      Ezek mentették meg a hajó becsületét!
     Ezek a szent szabályok, a fegyelem hősei, az önmegtagadás mártírjai és a testvéri szeretet angyalai. Ezek az igazi, a tökéletes kármeliták; ezekre mondta Mária: Bevittelek benneteket Kármel földjére, hogy annak terményét, mégpedig annak legjavát egyétek. Ezek azok, testvéreim, akiknek Mária nemcsak legmagasabb följebbvalójuk, hajótulajdonosuk, királynéjuk: ezek azok, akiknek Mária igazi édesanyjuk.
      Ezekre lehelte csókját nem egyszer, százszor, útközben, az ő csókját: az életszentséget. E csóktól, Mária édesanyai csókjától lett a szívük liliomtiszta, és telt el lelkük mennyei bölcsességgel.
Boldog kármelita, aki tudatában van annak, hogy Mária hajójának az utasa. Ó boldog, ezerszer boldog, aki nem száll ki bálnavadászatra, sem kéjcsónakázásra; nem pöröl át más hajókra; aki nem hallgat idegen, irigy szájakra, nem száll vitába a világgal, nem kell neki emberi dicséret, sem tudós katedra, sem a gőg szószéke: Mária szemét keresi, az Ő kezét csókolja, s Jézus táplálja. El, mint szent, meghal, mint szent, Mária szentje, Mária testvére, Mária fia, áldott kármelita!
      Nos, ismered-e már ezt a hajót, testvér?
      Ez a te hajód: Mária rendje, Mária hajója!

2009. december 17., csütörtök

Biztos kezekben van a kormány...

      3. A kormányos: Jézus! Ez a biztonsága a hajónak. Mert Ő a megbízható út. Nem bizonytalan, nem kétes. Egyenes és biztos. Ezzel szemben mennyi a halálautó, a lezuhanó repülő! Emberek a kormányosok.
      Egyszer süllyedt egy nagy hajó. Az utasok tolongtak, egymást gázolták halálra, hogy előbb juthassanak a mentőcsónakba. Csak egy kis fiú állt nyugodtan, szilárdan egy helyben.
       - Nem félsz? - kiált rá valaki.
       - Hogyan félnék, hiszen az én apám van a kormánykeréknél!
       Ki félne hát, ki rettegne?! Föltétlenül eljutunk a kikötőbe.
      Mária hajóján nincs idegesség, nincs izgatottság. Derűs nyugalom honol az arcokon, és édes, fogyhatatlan bizalom tölti meg a szíveket, hiszen - Jézus a kormányos!
      A jó és rossz szellem irtózatos harca bontakozik ki időnkint a hajó évezredes útján...
      Nem látod, mily isteni a nyugalom a Kormányos arcán?! Biztos kezekben van a kormány...



A Mennyország Királynéjának udvartartásába vagyunk beosztva

      2. A tulajdonos is Mária. Az övé a hajó: a szent rend. Tulajdona. Egyedül az Övé! Rendelkezik vele, félti, védi, megtartja: hiszen kincse, a földön mindene ez a gyönyörű hajó. Ezért Ő oszt parancsokat, előír szabályokat, s kiválogatja az utasokat. Honnan szedi őket? Talán a tömegből, vagy a magányból. Nem egyszer a nagy bűnösök közül. Sokszor a kicsinyek, a gyermekek közül. Egyszer a városból, sokszor a faluból; ki tudja, ki tudja?! Csak Ő tudja! Mi a tetszése, ki a kedvence - Ő tudja, egyedül Ő, a Hatalmas Szűz, a Bölcsesség Széke.
     Mi csak bámulunk, nem értjük s kérdezzük: miért éppen én? Mert neki így tetszett, legyen áldott érte, most és mindörökre! Nekünk elég az édes tudat: az Ő hajóján vagyunk! Mária hajóján!
Mily előkelő a helyzetünk! A Mennyország Királynéjának udvartartásába vagyunk beosztva. Mily előkelő szerep a földön: a királyi udvarba bejutni, belső embernek, udvaroncnak, udvarhölgynek, vagy legalább testőrnek lenni!
      Testvérem, sose felejtsd el: az Angyalok Királynéját kell szolgálnod. Ő személyesen jelöli ki számodra fehér hajóján a szent helyet. Ő oszt be matróznak vagy hajóstisztnek, jámbor utasnak vagy Mária papjának. Ő a tulajdonos, az övé vagy, az övé tested, lelked is.
      Ne felejtsd azonban azt se, hogy a királyi udvarban vannak kegyeltek, de lehetnek kegyvesztettek is! A kegyeltek óriási javadalmakat szoktak kapni, különösen a régi időkben. Ezekből lettek akárhányszor a kiskirályok.
      Mit gondolsz, micsoda lelki javakkal, mily kitüntetésekkel látja el a Fölséges Királyné leghűségesebb, legderekabb s éppen azért legkegyeltebb udvaroncait?! Megfelelő szó-e arra: kiskirályok lesznek?! Nem én mondom, a Szentlélek mondja - szólunk Szent Ágostonnal: „Istenek vagytok, a Magasságbeli fiai vagytok mindnyájan” (Zsolt 82,6). Jézusnak is voltak apostolai közt kegyeltjei: Péter és János. Pápai trón és a Szent Szív lett jutalmuk.
      De vannak a királyi udvarokban kegyvesztettek is. Tudunk bukott emberekről, elbocsátott miniszterekről, börtönnel sújtott alattvalókról és kivégzettekről.
      Vigyázz, vigyázz, mindig légy tudatában: Mária hajóján vagy! Nincs több előkelő udvar! Becsüld meg, háláld meg: légy alázatos és szeresd Királynédat véred ontásáig! Ha elvesztetted az Ő kegyét, mindent elvesztettél. Ha a hajóból kiestél, ha nincs ott többé maradásod, lesz-e számodra hely a nagyvilágon?!
      Fölvesz egy másik hajó - próbálsz vigasztalódni. Lehet, de azt a fehér hajót ki nem vered az eszedből soha.
       Azt nem lehet elfelejteni, csak siratni.
      Ilyen hajó nincs több! Ilyen biztos járatú. Elsüllyeszthetetlen, elpusztíthatatlan. Nem lehet megtorpedózni; a löveg nem éri, vagy lepattan róla. Aki rajta van, annak biztos a sorsa. A királyi birtokok elveszhetnek, a tisztviselők kenyerüket veszíthetik, a földi trónok ledőlhetnek, a hatalmas alattvalók földönfutókká lesznek. Csak Mária hajóján örök a kenyér, beszüntethetetlen a fizetés, nagyszerű és biztos az elhelyezkedés, igen-igen, itt kitűnő hivatalba ülhet be az Electus, a Kiválasztott, ha a Virgo Fidelis, a Hűséges Szűz hűséges alattvalója.




2009. december 15., kedd

Stella Maris

Mária hajója:
      Csodaszép hajó. Fehér. Ez az uralkodó szín rajta. Ahajó bordája, orra, a hajótat, a vitorlák, az árboc, mind-mind - fehér.
      Fehér hajó - Mária hajója.
      Nincs rajta folt, kéménye sincs, mert a kémény otromba, füstöt, kormot ont. Fehér, fehér ez a hajó - szeplőtelen, mint Úrnője. Tudod-e, kezdő kármelita, mi ez a hajó?!
      Ez - a Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária testvéreinek rendje, a te szent rended, a kármelita rend.
      Kell tudnod, hogy Mária fehér hajóján vagy! Naponta nem egyszer, de százszor erre kell gondolnod, hogy mennyei szent önérzet dagassza kebledet, és soha le ne kívánkozzál róla. Ez lesz egész kármelita életedre a nagy biztatás: légy állhatatos! Kitüntetés, nagy szerencse ezen a hajón lenni; kegyelem, a legértékesebb kegyelem - rajta mindvégig kitartani.
       Ismered-e ezt a hajót?

     1.
     Neve Mária! Ezzel a névvel indult neki az élet tengerének, ezzel szeli a rohanó idők zajló hullámait, ezzel ébred, ezzel tér nyugovóra, ezt búgja kürtje, ezt fujja a vitorlák szele, ezt dalolja, súgja, imádkozza minden utasa: Mária! ezért harcol, ezzel győz, ezzel ér az örök kikötőbe: Mária!
      Tudod-e már, miért tanultad szüntelen: Ave Maria?! Csak így vagy jó novicíus, így ismernek rád, így szeret az ég, ezért irigyel a föld, ha boldogan mondod, Isten tudja hányszor: Ave Maria! Lásd, ezért az iskola, a folytonos gyakorlat: Mária jelenlétében élni! Hiszen „Mária”-hajón vagy, azon utazol, ez a jelszó, ez az élet számodra, nem csak földi – örök élet is: Mária!
      Nézd milyen fényesen ragyog ez a név a hajó oldalán, fönn az égen s – ha meg nem unod – benn a szívedben: Stella Maris, Tenger Csillaga, - így hívják.




2009. december 14., hétfő

Silentium tibi laus!


      S aztán, aztán... mi neked egy szentáldozás? Newmann bíborosról mondják, amikor még fő-fő diakónusa volt az anglikán egyháznak, mesésen tekintélyes évi jövedelemmel, de már áttérőben a katolikus vallásra, s barátai, rokonai rémítgették a koldusbottal, azt felelte: Mi az én jövedelmem egy szentáldozáshoz képest?!...
      Nem így vagy-e te is, testvérem?! De csak azért, nemde, mert ez a te mindennapodnak legeslegfőbb eseménye! Erre készülsz már az előző nap estéjén. Jézus, Jézus - mondod százszor, meg ezerszer magadban, és szívedben a vágy úgy feltüzel, mint a forró láva az Etna méhében; alig várod az éjféli Te Deumot, hogy köszöntsd csupaláng ajkaddal az új napot, amely hozza az új Ostyát, a fehéret, az édeset, a mennyei szent Mannát, a te vágyaid netovábbját, és a Prímának hajnali, friss, zengő szent dalával várod epedve és éled át a szentmisét, amely odaültet téged a szent asztalhoz, hogy végigélvezd a neked készített angyali lakomát.
      Ó, valóban földi Mennyország!
      Íme, megvan a centrum, érzelmeid, értelmed, akaratod gyönyörűséges központja. E körül forog a világ, a te szent világod. Csak erre gondolsz, csak ez jár eszedben: Jézus, Jézus!... Megrészegülsz az isteni bortól-vértől, amely átjárta ereidet és szent mámorodban nemcsak a hálaadás negyedórájában, hanem az egész nap minden tizenöt percében újra meg újra visszakívánod az édes egyesülés drága pillanatát. Vágyaid forróságában mély alázattal „követeled” Jézustól: szálljon legalább lelkileg ismételten szerelmes szívedbe, mert elepedsz, meghalsz a nagy, édes, emésztő, isteni szeretettől...
      Végezz igen-igen sok lelkiáldozást!
      Aztán, amikor egyszer megindul a szíved, az a kis hegyi patak, hogy belefusson a nagy Óceánba, amikor a te lelked, ez a kis csepp, elmerül a Szeretet örök tengerébe, akkor csak hallgass szent hallgatással, meg ne törd a csendet: - Jézusé vagy, megsemmisültél; a királyi Sas, az isteni Ragadozó elrabolta a kis madarat, karmai közt van, zsákmánya lett. Némuljon el ilyenkor ajkad, fohász se szálljon kebledből, most, most adorálsz igazán! Silentium tibi laus! A szíved nagy, szent csöndje, lelked jézusi békéje legyen hódolat, megadás és dicséret Neki. Akit te úgy szeretsz, Akin kívül mást már nem ismersz, soha nem ölelsz: Jézus, Jézus! A tabernákulum Jézusa...
      Ha aztán mégy a folyosón, Feléje: - legyen vágy a lépésedben, a testtartásodban, s a szemed lángoljon a közeledéstől. Ha távozol Tőle s iparkodol dolgodra - eszed járjon akkor is Rajta, lelki szemed nézzen visszafelé, s érezd: rajtad az Ő két drága szeme, karjai feléd tárva, eped, lesi, várja, hogy nem felejted, hogy gondolsz Reá!...
      És a cellában is és a rekreáción is végzed a távolból az adorációt. Állandóan, mintha azért teremtettél volna. Mintha nem is lehetne más célod. Mintha mindig a Kármel tetején lennél: egy visszhang, zengő, édes, mámoros dal lenne szegény, egyszerű kis kármelita szíved, amely nem ismer többé más nevet, csak: Jézus, Jézus, Jézus!...
      Ha eddig eljutsz, ha nem létezik más számodra, mint csak Jézus, ha tehát mindig Rá gondolsz, ha egészen tiéd lesz a Stella Matutina, a Hajnali Csillag, akkor már tiéd az erények erénye: a szent szeretet, és alázatos leszel, mélyen alázatos meg gyermeki módon egyszerű, és minden erény ragyog rajtad, mert élsz ugyan, de már nem te élsz, hanem Jézus él tebenned!

2009. december 7., hétfő

Jézusra gondolni!


      Soha ne csüggedj gyarlóságaidon s végtelen nyomoróságodon: gondolj Jézusra, de egész szívvel és szüntelen. Meglátod, lefőzöd mind a fontoskodó, élvezgető lelki embereket, akik belemélyedtek és belevesztek a lelki szaktudomány útvesztőibe, s Isten tudja csak, hányadik méternél poroszkálnak messze lent, szabályszerű, vadonatúj turista felszerelésük rettentő terhével, kényeskedő eszmecserét folytatva egymással a nüansz-erények „horderejé”-ről, míg te - bocsánat! - kehes, alig fujtató, de nagylelkű feladatra vállalkozó tüdőddel a magasságok éles, tiszta levegőjét szívod s egyszerű botoddal már föl is léptél a tetőre, hol örök csókban forrsz össze lelked édes Jegyesével, szíved Napjával: Jézussal. Meglásd, mennyire megszépülsz, ha folyton-folyvást Jézusra gondolsz, csak Őt emlegeted; ha Feléje tart a lábad, kezed imára kulcsolódik vagy a melledre tapad, ha szemed Jézust nézi vagy Őt keresi! Meglásd, mily világosan látsz egyszerre; észreveszed a hibát magadon, s máris irtod, javítod - Jézus miatt. Őérte! Oly könnyen megy, oly gyorsan: Jézusért!
      Neki, csak Neki legyen öröm!
      Hány önmegtagadás, önlegyőzés, mennyi „áldott légy!” a szenvedésért, mily hősi türelem az emberek közt, mekkora szeretet, ó mekkora! - Jézusért, egyedül Őérte!
      Annyira, ó Istenem, annyira ráfeledkeztél Jézusra, mint a házasságtörő nő a zsinagógában, hogy észre sem veszed embertársaid hibáit. Már bírálgatni se tudsz, sem megszólni. A szemeden fátyol van, a szeretetnek finom selyem fátyola: csak Jézust látod, csak Őrá gondolsz; - és szereted felebarátodat, mint tennenmagadat; lassanként pedig már jobban magadnál is, mert az életedet is odaadod érte, ha Isten is úgy akarja.
Igen, ha Jézusra gondolsz, akkor szeretsz s rád mutatnak a modern rómaiak: nézzétek, hogy szereti testvéreit!...

      Igen, igen: csak Jézusra gondolni! Mégpedig a szentségi Jézusra!
      Itt van köztünk, mint volt egykor tanítványai közt. Valóban itt van: érintheted, kezedet szentséges sebeire teheted; - eheted, beszélhetsz Vele, követheted, imádhatod; egy levegőt szívhatsz Vele; cellatársad, virraszt, mint te, dicséri éjfélkor mennyei Atyját, mint te.
     Jézus, Jézus - hallod?! - köztünk, velünk! Akiért elhagytad atyádat, anyádat, testvéredet, mindenkit, az egész világot; Akire esküdtél. Akinek odaadtad a szívedet; Aki neked mindened; Akié a Minden, az egész világ, életek, emberek sorsa; testvérem, egy födél alatt vagy Vele!
      Uram, Istenem, álom-e, valóság-e?
      „Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük” (Jel 21,3).
      Nem érzed, testvérem, kezdő kármelita, szárnyait próbálgató kis madár, hogyan árad a meleg a tabernákulumból?...
      Központi fűtés! Hogyan megy, vonul, szívódik be a cellákba, végig a folyosókon, a kórusra, az ebédlőbe - a szívekbe! Hogyan fűti be a lelkeket! Nem?! Nem veszed észre, hogy a fűtetlen cellád nem is hideg, a lehelet-úsztató folyosó nem is rideg! Jézus melege bizsereg végig a tagjaidon, Jézus édes melege az egész szent házban: csak gondolj Reá, mindig Reá!
      Ilyen családi fészket a világ még nem látott! Minden tabernákulum – családi fészek. A legmelegebb, a legédesebb, a legmarasztalóbb: szent Betlehem az, a kis Jézus, a Szűzanya, Szent József családja. Ez - az áldott Názáret!
      És látod? Szegény embertársaid mégis hajléktalanok, árvák, kitaszítottak: a családok nem meleg fészkek. Puszta, sivár az emberek szíve, mert még nem akadtak rá a tabernákulumra.
      Mondd, miért adnád oda meleg, puha fészkedet, ezt a meghitt, édes családi kört, ahol te oly otthonos vagy, ahol te úgy beszélsz, mint beszélt egykor a kis Jézus Názáretben, vagy János Jézussal és a reáhagyott Szűzanyával?!... Mondd, odaadnád egy mesebeli palotáért, az egész világért, vagy talán egy tál lencséért?!

2009. december 6., vasárnap

Gondolj a szentségi Jézusra!



      Két dolog lebegjen szüntelenül a kezdő kármelita előtt:
      Mária jelenlétében járni és a szentségi Jézusra gondolni!

      Hogy mi a szerepe Máriának s jelenléte állandó gyakorlásának a mi lelki életünkben, azt végigelmélkedtük. Most fordítsuk figyelmünket a szentségi Jézusra.
      Jézus a mi célunk. Mária jelenlétében is azért járunk, hogy Hozzá eljussunk. S aki ezt a jelenlétet szívvel - lélekkel gyakorolja - Jézust igen hamar megtalálja. Gondolatunkat tehát állandóan Jézusra kell irányítanunk. Aki a célt mindig szeme előtt tartja, folyton rágondol, az azt sokkal hamarabb eléri, mint akinek gondolatai ezer egyéb dolgon kalandoznak.
      Menjünk egy alpesi hegyre, pl. a svájci Rigi-Kulm-ra. Nem is olyan túl magas: mindenki velünk jöhet. Hányan lesznek, akik az úton el-elmaradoznak! Az egyik valami ritka alpesi virágot lát meg, abban gyönyörködik - botanizál. A másiknak a szeme kőzeteken akad meg, azokat kalapálja. Nem egy megáll minden úthajlatban, mert a gyönyörű panoráma elbűvöli. Mások letelepednek, hogy vázlatkönyvükbe rajzoljanak vagy jegyezzenek. Szóval elvesztegetik az időt a részletszépségekre. Csak páran nézik szüntelenül a célt. Jelszavuk: minél előbb célt érni! Még az éjszakával sem törődnek: csak bele a sötétbe, csak át az éjszakán! Föl, föl, előre! Int a tető: nem látják mindig, de folyton rágondolnak. Még egy kis erőfeszítés, már hajnalodik is... S íme: megszólal a havasi kürt: fönt vannak! A nap véres korongja előbukik a tiroli havas csúcsok mögül: csodás pírban fürdik az egekbe nyúló hegyek hókoszorúja; négy ország a lábuk előtt; - célnál vannak!
      Nem szabad elbabrálnunk részletdolgokkal, sok erénygyakorlattal. Rövid az élet, fut az idő; magas, igen magas s messze a csúcs: - Jézus! Csak Vele törődjünk, csak Rá gondoljunk! Mária velünk van, segít, irányítja szemünket, szívünket lelkesíti.
      Előre, előre!
      Hagyd a „particulare”-t[1], jó az is, de most nem neked való, mert tebenned lobog a szeretet, forr, tüzel a vágy: a Mester keblén pihenni, mint egykor a szeretett, a legkedvesebb tanítvány pihentette ott szűzi szívét, fejét, s te sem akarsz alacsonyabb helyet.
      Hagyd, hagyd a babramunkát, belefájdul a fejed, elveszted a kedved, beleunsz; te nem érsz rá: még „ma”! Még ez a mienk: ki tudja: „holnap” lesz-e számodra?! Iparkodjál, ne nézz se jobbra, se balra: ne láss senkit, semmit!
      Miként Keresztes Szent János hegyrajzán láttad - járd a tökéletesek útját, a meredek, a szűk utat! Egyenest föl, a csúcs irányában!
      Nézd, hogy süt le rád Jézus isteni szeme, nézd hogy tárul feléd két ölelő karja, ezer sugár nyilall feléd napszívéből... mint a lángtenger - olyan szeretetének hősége...
Mit törődsz vele, hogy a lábad fáradt, s már sántítasz, a szemed rövidlátó, a melled horpadt s rikácsol a hangod: ezer a hibád, tökéletlen vagy minden erényben; mit, ó, mit bánt ez téged?!

___________________________


[1] Részleges lelkiismeret-vizsgálat



2009. december 5., szombat

Milyen szép a mi Édesanyánk, Mária...

2.Társalogjunk Máriával! Beszélgessünk Vele. Mint a kisgyermek, aki mindig anyja körül van. Csacsog, beszél hozzá, talán maga sem tudja mit; mindent elmond neki, semmit sem hallgat el. Panasz vagy öröm, sérelem vagy aggódás, pici és nagy ügy, titok meg zavar, félelem vagy bátor terv - mindent egyetlen bizalmasunknak, édes Titkárunknak, az Édesanyának, az Egyetlennek, Máriának tudnia kell. Ó, hogy figyel ránk, hogy mosolyog és örül nekünk!

3.Mindent Vele tegyünk! Minden munkánkat Vele végezzük, legyen az akár testi, akár szellemi munka. Tanulunk, utazunk, imádkozunk - mindent Vele, semmit Nélküle! A gyermek így lesz egy anyjával. Egyesülünk Vele. Mily gyönyörű lesz így a mi imánk, mily kedves Isten előtt, ha Máriával végezzük azt! A zsolozsmát az éj hallgató csendjében, a szentmisét is Vele mondjuk, ott van, amikor áldozunk és Jézust együtt imádjuk. Milyen lesz a munkánk, mily szent, mily tiszta, édes a dalunk, amely szívünkből zeng elő, milyen a gyarló, emberi lényünk, ha Máriának lelkéből lelkedzett gyermeke az ő Édesanyjának alázatosságával, szeplőtelen tisztaságával és szeretetével köszönd szüntelen az Atyát, a Fiút és a Szentlelket.

4.Mária színe előtt! Erezzük mindig tekintetét rajtunk. A legszebb, legmelegebb édesanyai szemek a szeretett gyermek szívén, lelkén, gondolatain, tettein, alakján, sorsán és jövőjén. Aki látta Jézust a jászolban, Názáretben és a keresztfán, az kíséri figyelemmel szenvedéseinket és egész életünket. Lesz könnye is; áldott szemei beharmatozzák majd szikkadt lelkünket és megpermetezik a fonnyadozó erényvirágokat. Édes tekintetét ne felejtsük; kísérni fog bennünket a sírig.

5.Mi is csüngjünk Rajta tekintetünkkel. Le ne vegyük Róla szemünket. Mint a tizenhárom éves Ottó királyfi régen, ott a spanyol, óceánparti kastélykertben! Zarándokok állták körül. Mindegyikhez volt egy-egy kedves szava. De míg beszélt, folyton édesanyjára, a királynéra tekintett: elég-e már a beszéd, vagy folytassa, nincs-e hiba benne s viselkedésében? Édesanyja dirigálta. Csüngött rajta.

6.Gyönyörködjünk Benne! Egy Balaton-parti temetőben látta valaki: hogyan nézte egy kisleányka szüntelen az édesanyját! Nem a sírok kedves virágain legeltette tekintetét, sem az üde tavaszi pázsiton, nem érdekelte a Balatonnak nyugodt, kék tükre, sem a tiszta, felhőtlen égboltozat, nem látta a lágy festői vonalú hegyhátakat - ő csak anyját nézte, benne gyönyörködött, míg egyszer csak édesen fakadt ki ajkán: „Anyukám, te vagy az én életem!” Édesanyja lehajolt: „Mit mondtál, gyermekem?” És ő megismételte: „Anyukám te vagy az én életem!” Anyja ölébe kapta, szívéhez szorította és össze-vissza csókolta. Dehogy tette le öléből! - Milyen szép a mi Édesanyánk! Ő a napba öltözött asszony; lábai alatt a hold, feje körül tizenkét csillagból álló korona. Mint a felkelő hajnal!... Nincs több olyan...

7.Helyettesítessük magunkat a Szűzanyával! Ahogy azt leírja Szalézi Szent Ferenc a Kis Jézusról. Még jár is, akar is helyettünk a mi Szűzanyánk. Megy helyettünk, visz bennünket, hogy hová, mit törődünk azzal, nekünk elég az, mint a Kis Jézusnak is, hogy az ölében vagyunk s oly kedves nyakát átölelhetjük. Imáddkozik nemcsak értünk, de helyettünk is, mert ő nekünk mindenünk. A gyermeknek édesanyja a mindene.

Egyet akar a Szűzanya. Azt, hogy a kezdő kármelita felejtse el anyját, otthonát. Új otthona legyen neki - meleg, puha, édes fészek: a kármelita kolostor, ez a földön itt felejtett paradicsom; új Anyja, az anyák Anyja, a legédesebb, legszebb, legigazabb, legszeretőbb, elmúlhatatlan, örök Édesanya: a Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária!


2009. december 3., csütörtök

1. Köszöntsük Máriát!

Hogyan gyakoroljuk Mária jelenlétét? Ennek nincs szabálya. Mégis körülbelül ilyenformán:

1.Köszöntsük Máriát!
Köszöntésünk legyen ez: Ave Maria! Ennél csak egy szó van igézőbb, elbűvölőbb, édesebb: Jézus! De hogy Jézus drága neve, amelyre meghajol minden térd, égen, földön és a föld alatt, még ízesebb legyen, mennyei levegőben, a fönséges magasságok tiszta és az alázatos völgyek illatos, édes levegőjében ejtsük ki. Ezt a levegőt ez a gyönyörű köszöntés hullámozza lelkünkbe: Ave Maria! Annyira szép, tiszta, üde, tavaszias és hajnalos ez a kedves köszöntés, hogy a szegény emberi lélek beleszédül a tisztaságos mennyei gyönyörbe, amely e páratlan szóharangocska első felcsendülésére elárad benne. - Hányszor mondjuk napjában?... Ó, Istenem! Ahányszor harang kondul, mondjuk: Ave Maria! Ahányszor óra üt: Ave Maria! Kísértésünk van: Ave Maria! Fejünk fáj, szívünk vérzik, bántanak, kellemetlenkednek: Ave Maria! Káromkodó szót hallunk, megszólást, rágalmat: Ave Maria! Örömben, bánatban, éjjel és nappal, este és hajnalban mondjuk: Ave, Ave, Ave Maria! „Neveddel alszom el, neveddel ébredek”, mint a Bretagne-i remete, aki a nagy magányban elfelejtett beszélni, csak két szót jegyzett meg. Ez volt a beszédje, ez a gondolata - ez az élete: Ave Maria!

2009. december 2., szerda

Mária Jézushoz vezet, s Jézust, az életet adja nekünk



      Kitől tanul a gyermek? Édesanyjától. A lelki életet tanulni kell. Ki tanít meg gyermeki egyszerűségre? Édesanyánk, Mária. Mellőzni akarod? Kihagyni a számításból? Büszkén, egyedül járni az utat? Igaz, hiszen te férfi vagy! Megharcolsz a fenevadakkal is; bölcs és okos vagy és a „gyermek”-szó pírba haragítja orcádat - miért kapaszkodnál tehát a búcsúsok Máriájának finom kezébe?!... Jó, jó! Vigyázz, mert rajtavesztesz! Sohasem érsz célt. Mária nélkül nem élet a lelki élet. „Aki megtalál, az életet talál, és elnyeri az Úr tetszését” (Péld 8,35).
      Aki Őt megtalálja, az életet találja meg. Mi az Ő célja? Az, hogy nekünk adja az életet: Jézust!
      Láttál már édesanyát, aki először viszi kisgyermekét templomba?! Milyen kedvesen, mennyire iparkodva tipeg-topog a csöppség édesanyja mellett! Egyetlen gondolat melegedik a szemében, lelkesül s mosolyog hevülő képén, izgul kis alakján: megy - Jézuskához! Oly hosszú az út: Anyukám, amikor érünk Jézuskához? S az édesanya boldogan nézi az igyekvéstől kipirult gyermeket. Jézushoz mennek. Belépnek. A gyermek elámul: mily szép itt minden, mily aranyos, oltár, padok, képek, zászlók, minden! Fiacskám, oda megyünk előre, ott van Jézus, ott, abban az aranyszekrényben! S húzza maga után a körültekintgető, a sok szépségen, érdekességen el-elbámészkodó, meg-megálló gyermeket. Odaviszi egészen közel, a tabernákulum elé, Jézushoz. Letérdelteti, megmutatja neki a test- és kéztartást: Csak Őt nézd, fiam; az Jézus, aki ott bent van, aki annyira szeret téged, engem, meg mindenkit! S imádkoznak. Amikor aztán a gyermek unja a térdelést, körültekintget - az édesanya figyelmezteti őt, odafordítja fejét újra Jézus felé. Máskor is, gyakran elhozza, addig-addig, míg egyszer csak Jézus kilép az aranybörtönből s beszél az első szentáldozás édes órájában a boldog gyermek tiszta szívében.
      Ez Mária szerepe: Jézushoz vezet, s Jézust, az életet adja nekünk. S ha a gyermek ráfeledkezett Jézusra, elmerült a lelki élet legédesebb misztériumába: egyesült Istennel - nincs-e azért mellette mennyei Édesanyja?! Jönnek ám a kísértések, föl-föltámad az alig leigázott természet, a világ ránk rohan - ki védi meg a gyermeket? - Az édesanya nélkülözhetetlen, Máriának mindig jelen kell lennie. Édesanya nélkül a gyermek nem gyermek többé; nélküle veszve van.

Az igazi lelki életben Mária nélkülözhetetlen

      Hirtelen elénk mered a kérdés: hol kezdjük a lelki életet? Egész sereg erény tolakodik képzeletünk elé, halálra ijesztve bennünket: Istenem, mikor tudjuk ezeket elsajátítani! A lelkikönyvek, amelyeket eddig forgattunk, az imakönyvek, amelyeken - Isten tudja, hányszor - végignyargaltunk s imáikat beelméztük, rémületesen bonyolulttá tették számunkra a lelki életet. Ki lát itt tisztán? Hol kezdjük? Mi a cél, mi az út? Mintha egy rengeteg erdő szélén állnánk. Pedig az erdőt meg kell járnunk! De hogyan? Csupa inda, tövises bokrok, fák sűrűn egymás mellett, napfény át nem hatol rajtuk.
      Az igazi lelki életnek nem szabad bonyolultnak lenni. Az végtelen egyszerű, mint a tengerszem, amely tökéletesen visszatükrözi a ragyogóan kék eget s édesen pihenteti öle mélyén a puha bárányfelhőket. Egyszerűség! Ez a Szentírás eszménye. „Hacsak olyanok nem lesztek, mint a kisdedek...” mondja Jézus. Gyermeknek kell lennünk. A gyermeki egyszerűséget kell megtanulnunk. - Honnan? Kitől? - Máriától!

      Igen, Máriától! S csak Őtőle, senki mástól. Gyermek akarsz lenni - édesanya nélkül? Lehetetlen. Egyszerű? - gyermeki lelkület nélkül?! Képtelenség. Az igazi lelki életben Mária nélkülözhetetlen. Nekiindulsz a rengetegnek, de hamar eltévedsz s beleveszel a sötét erdő sűrűjébe: nem lesz menekvésed, mert nincs vezetőd, szelíd csillagod! Míg ha Mária a tiszta fénysugár, amely utadon világít: „Áspiskígyón és viperán lépdelsz, kígyót és oroszlánt eltiporsz” (Zsok 91,13). Az élet kuszált erdeje felett könnyedén átlépkedsz, az ágak, lombok között átsurransz, mint a könnyű madár, jársz lebegve a tarajos, zúgó hullámok tetején - biztos kéz fogja a tiédet: Mária hófehér, szeplőtelen keze. Gyermekét vezeti. Nem a gyermek gondja - átjutni a titokzatos rengetegen, a zúgó tengeren. Máriát illeti ez. Te csak légy gyermek, igazi gyermek, s ne játszd a gondviselő Édesanya szerepét. - Ez a te feladatod! Ez! S máris rajta vagy a tökéletesség útján, biztos úton, a legkönnyebb úton. Mária vezet, célhoz érsz; bejutsz a mennyországba, mert olyanná lettél, mint a kisgyermek. S csak a kisgyermekek jutnak a mennyországba. De édesanya nélkül, Mária nélkül!... Lehetetlen.