Legyőzi, megfutamítja az ördögöt.
Egyetlen, gyermeki, mély bizalommal kiejtett Ave Maria a gonosz szellemek légióit képes azonnal pokolra küldeni. Valósággal leparittyázta az ördögöt, mint Dávid Góliátot.
Egy fohász: Anyám, Édesanyám, Mária! - homlokon találja Lucifert.
Mily nagy, mily határtalan az ereje a szenvedélyek fölött! A tisztátalanság, az indulat, a vörös düh, a sápadozó irigység mind-mind elbújnak, elcsitulnak, leszerelnek az imádságnak felbuzogó, mélyből áradó szavaira. A gyűlölet, az ellenszenv helyet ad a szelídségnek és a szent testvéri szeretetnek, mihelyt az imádság komoly, szépszavú harangja megkondul. Nos, és ha az utálatos gőgnek, a kiállhatatlan fennhéjazásnak, az ostoba kevélységnek sikerült is magát ökörré felfújnia - a kitartó ima napról-napra a legalázatosabb Szűzhöz: Anyám, Édesanyám, tégy szívből alázatossá - és a szüntelen szemlélete az édes Bárány megostorozott szent testének, a megcsúfolt szent Ábrázatnak, az újra meg újra felsíró, epedő fohász: Szelíd és alázatos szívű Jézus! - végre is egy szép napon meghozza a várva-várt eredményt: a mesebeli felfújt béka megpukkad!
Igen: győz, diadalt arat az egész világon.
Elítélhetnek, megrágalmazhatnak, az emberkígyók egész serege vághatja jó hírnevedbe mérges fullánkját, a jók részéről történő üldöztetés nehezíti meg lelki életedet s keserítheti meg napjaidat; jogosan remélt szent sikerek hiánya, nagy lelki gyötrelmek és szent küzdelmek emészthetik fel minden testi-lelki erődet, az események úgy végiggázolhatnak rajtad, mint ahogy a híres orosz gőzhenger lehengerelte seregeinket az első világháborúban - mindegy, mindegy! Az imád erején, amely mint a jó illatú tömjénfüst száll alázatosan, egyszerű gyermekszívedből a felhőbe burkolózott, ködtengerbe rejtőző, magadra hagyó és mégis téged kimondhatatlan gyöngédséggel szerető jó Isten felé - mondom, a te állhatatos, kőszikla-ellenállású imád erején megtörik minden támadás; a kis alázatos százszorszép, amelyet az elébb még megvadult ló kemény patája taposott le, fölemeli újra szelíden édes fejét és panaszszó nélkül kedvesen mosolyog bele a napba, amely most még forróbban ontja rá ragyogó sugarainak áldott melegét.
Győz - győz az imádság!
Legyőzte a törököt Lepantónál. A belga zsidó bankárt a jezsuita páter szobájában. Mónika vad, pogány, kíméletlen férjét és a szenvedélyes fiút, Ágostont. Legyőzi az édesanyák eltévedt, rossz fiait. Az iszákos, kártyázó, dorbézoló apákat. A tilosban járó fiatal anyákat.
Nincs az a félelmetes Napóleon, világverő Nagy Sándor vagy Caesar, nincs az a népek ostora, aki annyi diadalt tudna aratni, mint a szelíd, alázatos, bízó, kitartó imádság.
Csak ez, egyedül ez képes legyőzni a mi legádázabb, legmakacsabb, legeslegnagyobb ellenségünket: az Ént. Akarod, hogy megsemmisüljön? Imádkozzál! „Szükséges mindig imádkozni és soha meg nem szűnni” (Lk 18,1). Így, így... és lábaid előtt hever holtan a régen imádott, bálványozott Én; alattad, mint hitvány kis dióhéj, szinte észrevétlenül kering a föld a maga jelentéktelen, semmiségekért ádáz küzdelmet folytató embertörpéivel, az egész világ, mint füst vagy felhőfoszlány, úgy száll el a feledés ködébe, mert számodra immáron felragyogott örökre a fényességes Stella Matutina, a hajnali gyönyörű Nap, a te egyetlen Szerelmed, imádságod legédesebb tárgya, lelked édes eszménye, az isteni Vőlegény –Jézus Krisztus!...
„Éppen akkor kelt fel felette (Jákob felett) a nap, amikor túlment Fanuelen” (vö. Ter 32,32). Fanuelen, azaz elérte Isten színét, egyesülhetett vele, mert imájával legyűrte, diadalmasan megbirkózott vele. Igen, akkor, felkelt a Nap - Jézus!
S azóta minden megváltozott!
Az imádság lágy zefír lett, amely tavaszi mezőkön fújdogál, lelked paradicsomában szüntelenül körülsuttogja, simogatja szívedet. Csupa béke, édes, áldott, szent béke egész bensőd; az Úr sétál lelked gyönyörű kristálypalotájában s úgy társalog veled, mint valaha az első emberpárral Éden boldog kertjében. A szemlélődő imádság ezer áldást hint földi életedre, s te már úgy vagy, mint Kis Teréz: nem is érted, miért kellene kívánnod a másvilág boldogságát, amikor azt már itt e földön bőségesen élvezed a contempláció, a szemlélődés édes békéjében. Szinte megszólal, beszél a csend. A silentium fűti folyton a szívedet Isten szeretetével (Assisi Szent Ferenc). Egy édes ölelkezés, elmúlhatatlan szent csók közted és Szerelmesed között - igen, igen, már nem is tudsz különbséget tenni imádság és szeretet között, lélek és Jézus között. Egy - mind a kettő. Az imádság már semmi egyéb, mint szeretet. S a szeretet, az is imádság. Olyan ez az imádság, mint a ringó csónak a te kis életed tengerén. Loccsan a hab, siklik a sajka. Rajta ketten - egyek: Jézus és a lélek, imádság és Szeretet. A levegő? Az is a te imádságod, mert az is - szeretet. Imádság- és szeretet-levegő: ezt lélegzed be, ezt leheled ki. Amit gondolsz, az is imádság; szavad, minden cselekedeted - imádság. De ez az imádság most már semmi más, mint - szeretet. Az Isten pedig szeretet.
Ó boldog imádság, amely nekünk megszerzi Istent! Ó, szent szeretet, amely egyesít Istennel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése