Oldalak

2010. január 5., kedd

Fönntartás nélkül!



      Régen volt, hónapokkal ezelőtt, amikor elindultunk a tökéletesség útján. Azóta Mária egészen, valóban édesanyánkká lett, igazán nélkülözhetetlenné, a szentségi Jézus pedig úgy befészkelte magát szívünkbe, hogy a boldog lélek él ugyan, de már nem ő él, hanem Jézus él őbenne.
      Észre sem vettük: messze előre jutottunk a tökéletesség útján. Mint amikor a nagyvárosok pályaudvarainak sínerdőiből egyszerre csak kijut a gyors a puha mezőkre, virágos rétekre, domboldalakon, hegyperemeken, vizek partján vágtat, finoman, alig hallhatóan, elringatóan a sebesség édes ritmusában: érzed, rajta vagy az úton, az egyetlenen, amelyen roppant messzeségbe juthatsz, érzed, nincs lehelőség visszafelé, a kocka el van vetve, kezedet az eke szarvára tetted, szinte beledalolod a vonatkerekek kattogásába: előre, tovább, tovább, a végtelen felé!
      Igen, igen, éppen így te is ráfutottál a tökéletesség nyílegyenes sínpárjára, és Máriával Jézust élvezve-szeretve a léleknek édes szerelmi álmodozásával immáron szinte haladsz a tökéletesség útján. Bár az igazi haladás még a jövő zenéje!...
      Itt, a messzi távlatoknak, a tűnő sínpárnak finoman homályos ködében egyszerre csak megvillan a lelkedben a nagy misztikus, Keresztes SzentJános „Szellemi Páros Éneke” 27. versszakának teljes értelme:

A keblét ott nyújtotta nekem,
Édes tudásra ott tanított,
S én átadtam magam neki
Fönntartás nélkül teljesen,
S arájául szint'ott ígérkezém el.

      Lám, ez a gyümölcse Mária jelenlétére és a szentségi Jézusra való gondolás gyakorlásának. Jézus a keblét nyújtja, azaz isteni Szívét, amely a legszentebb mellben dobog. A szeretetét - mondjuk hívebben a valósághoz: a szerelmét kínálja, Szívének édes titkaival ismertet meg úgy, hogy te megmámorosodol ettől az isteni bortól, és édes önkívületben odaadod magadat Neki - fönntartás nélkül.
      Tudod-e, mit tesz az, amikor megismered az Ő keblét, amikor odatapad az ajkad a legédesebb Szívre, tudod-e, mit tesz az: szíven csókolni Jézust? Tudod-e, hogy a szeretet óceánja omlik rád, hogy tűztengerbe kerültél?! - Tudod-e, hogy te lettél a János tanítvány, a szeretett, a kedves, a kiválasztott, a kitüntetett - egyetlen tanítvány, aki ott pihensz a legédesebb keblen és ellesed, elbűvölve hallgatod az egyetlen Szív legrejtettebb titkait.
      Mily sokat közöl veled, „édes tudásra megtanít” - s te nemsokára rájössz arra, mi az a misztikus teológia, kármelita őseidnek szent tudománya; hirtelen megérezted, mit jelent ez az előbb még érthetetlen mondat: titokzatos ismerete az Úristennek! „Édes tudás”, dadogod százszor és ezerszer, azaz kontempláció, szemlélődés - mondod, és eszedbe jut Mária, aki ezzel az édes tejjel táplált téged hónapok óta; megérted, hogy az maga a Szeretet, vagy jobban mondva, az Jézus szerelme, amely lángol benned most már olthatatlan lánggal.
      Csoda-e, ha átadod magad Neki fönntartás nélkül, teljesen!


Fönntartás nélkül! Hogyan?!
Hallgass rám, Jézus szerelmese! Majd megmagyarázom...

Nincsenek megjegyzések: