Oldalak

2012. március 23., péntek

A képzelet

16.
A művész 

„Mindenkor imádkozni kell” (Lk 18,1). 
 
      A lélek művésze a képzelet. Nemzetközi nyelven: fantázia. 
      Ott áll a külső világ és az értelem között. A kettőt összekapcsolja, áthidalja. Anyagot szállít az értelemnek. 
      Jaj annak a léleknek, amelynek lelki tehetségei tehetetlenek vele szemben! Annak hazudik, délibábokat mutogat, légvárakat emel. Vadzseni, aki hihetetlen könnyűséggel és könnyelműséggel beszáguld pillanatok alatt eget-földet, és halomra dönt minden rendet s józan, való életet. 
      Van neki egy irtózatos méretű raktára, ahol vad összevisszaságban hevernek képek, emlékek a múltból: emlékezet, úgy hívják. Ez a műterme. 
      Ecsetje szédületes iramban festi meg a képzettársulás törvénye nevében a színeket, húzza meg a vonalakat; egy pillanat alatt események, regények játszódnak le merész írói tolla nyomán. 
      Valósággal bolonddá teszi gazdáját!... 
      Fölfújja a legjelentéktelenebb eseményt. Pl. valaki nem a legbarátságosabban nézett ránk: biztos, hogy haragszik! Sőt, gyűlöl bennünket! Terveket kovácsol ellenünk! Utunkba áll, s minden rosszat elképzel rólunk! - Pedig csak ballábbal kelt föl szegény és esze ágában sincs velünk foglalkozni! 
      De a képzelet mindent nagyít, kisebbít vagy ferdít, csak nem a valót adja. 
      Nagyítja a bajokat, a szenvedéseket: a hideg, a meleg kibírhatatlan! A testi fájdalom, egy kis fejfájás, rossz közérzet elviselhetetlen! Nos, és a jövő?! Mily sivár, mily kilátástalan! Vagy ellenkezőleg, mily gyönyörű és tele sikerrel, dicsőséggel! 
      Átveszi - teljesen jogtalanul! - az értelem szerepét, és ítél, ítél, ítél pillanatok alatt, kegyetlenül, vakmerően, teljes pallosjoggal egy kis hiba láttára, vagy már annak puszta elképzelésére is, és mily, de mily gyorsan - ellenszenvből. Kritizál pápát, papot, elöljárót, erkölcsöket, élőket és holtakat, egyet kivéve: önmagát!... 
      Kicsinyít: a bűn nem is olyan nagy! A pokol igen messze van! A palettáról a leghalványabb színek kerülnek elő, és eljelentéktelenedik az egész boldog vagy boldogtalan örökkévalóság! A körüljáró ördög oroszlánordítása egércincogás, a lelkiismeret felszisszenése talán csak hallucináció! 
      Ferdít. Ebben a legnagyobb mester ez a művész. A pletyka, a megszólás, a rágalom undok országát ő kovácsolta össze. - Mindig színez!... 
      De hát mit tegyünk vele?! - jajdulsz fel, testvérem. - Fékezd meg! Isten hatalmas adománya a képzelet is. De fék nélkül ez is - halálunk lesz. Ha kordában tartjuk, miként a szenvedélyek, sőt még ezeknél is jobban - röpít a tökéletesség felé
      És ha mégis megfékezhetetlen lesz ez a „futóbolond” ?! (SzentTeréz szava!). Ha ocsmány képeket mutogat, ha hazudik, ha kísért, ijesztget?! - maradj nyugodtan! 
      Bűn csak akkor van, ha az akarat beleegyezik. Csak ne légy könnyelmű! 
      Vannak festők, akik csak aktokat festenek, szobrászok, akiknek egyetlen tárgyuk a csupasz test, jóhangú énekesek, akik ízléstelen nóták tárogatói; de vannak Fra Angelico-k is, és művészek, akiknek vésője angyalok áhítatát faragja kőbe, és emberi ajkak, amelyek az örök üde „Ave Maria!”-t suttogják édesen szüntelen. 
      A művésztől függ, milyen tárgyat választ. Ezen fordul meg minden. 
      Két tanácsot adok:
  1. Age, quod agis! Amit teszel, azt tedd derekasan! Ez rendre szoktatja a rakoncátlan képzeletet. Más szóval: tagadd meg magadat! És Jézust kövesd, ne a képzeletedet! 
  2. Imádság! Azaz képzeletünk legeljen szent tárgyakon. Képzelje el Isten jelenlétét, Jézus életét, a tabernákulum magányát, Mária anyai ölét és kezét. Rakd meg, tömd meg velük képzeletedet, emlékezetedet, és szórd ki mindazt, ami nem vonatkozik Istenre!... 
      A fegyelmezetlen képzeletnek gyenge a valóságérzéke. Rögzíteni kell tehát a valósághoz, azaz Istenhez, mert Ő az, aki van; az Igazsághoz, azaz Istenhez, mert Ő, s egyedül csak Ő az Igazság... Gondoljunk egy gyönyörű gótikus templomra, mondjuk a kölni dómra. Azaz legyen fundamentum, legyenek hatalmas pillérkötegek. Ezekre építsen a képzelet magasba lendülő karcsú íveket, rózsaablakokat, márványcsipkéket, sudár tornyokat és rakja a szobrok százait, hogy minden az Eget dicsérje. 
      A képzeletművész ne vigyen el az Égtől, ne kalandozzék el egy nem létező ábrándvilágba, hanem maradjon a Való - azaz Isten - alapján! 
      Szent Ágoston így mondta: Csak szeress és tehetsz, amit akarsz! Én azt mondom: Csak imádkozzál, és képzelhetsz, amit akarsz!

Nincsenek megjegyzések: