A képzelet

16.
A művész 
„Mindenkor imádkozni kell” (Lk 18,1). 

 

      A lélek művésze a képzelet. Nemzetközi nyelven: fantázia. 

      Ott áll a külső világ és az értelem között. A kettőt összekapcsolja, áthidalja. Anyagot szállít az értelemnek. 

      Jaj annak a léleknek, amelynek lelki tehetségei tehetetlenek vele szemben! Annak hazudik, délibábokat mutogat, légvárakat emel. Vadzseni, aki hihetetlen könnyűséggel és könnyelműséggel beszáguld pillanatok alatt eget-földet, és halomra dönt minden rendet s józan, való életet. 

      Van neki egy irtózatos méretű raktára, ahol vad összevisszaságban hevernek képek, emlékek a múltból: emlékezet, úgy hívják. Ez a műterme. 

      Ecsetje szédületes iramban festi meg a képzettársulás törvénye nevében a színeket, húzza meg a vonalakat; egy pillanat alatt események, regények játszódnak le merész írói tolla nyomán. 

      Valósággal bolonddá teszi gazdáját!... 

      Fölfújja a legjelentéktelenebb eseményt. Pl. valaki nem a legbarátságosabban nézett ránk: biztos, hogy haragszik! Sőt, gyűlöl bennünket! Terveket kovácsol ellenünk! Utunkba áll, s minden rosszat elképzel rólunk! - Pedig csak ballábbal kelt föl szegény és esze ágában sincs velünk foglalkozni! 

      De a képzelet mindent nagyít, kisebbít vagy ferdít, csak nem a valót adja. 

      Nagyítja a bajokat, a szenvedéseket: a hideg, a meleg kibírhatatlan! A testi fájdalom, egy kis fejfájás, rossz közérzet elviselhetetlen! Nos, és a jövő?! Mily sivár, mily kilátástalan! Vagy ellenkezőleg, mily gyönyörű és tele sikerrel, dicsőséggel! 

      Átveszi - teljesen jogtalanul! - az értelem szerepét, és ítél, ítél, ítél pillanatok alatt, kegyetlenül, vakmerően, teljes pallosjoggal egy kis hiba láttára, vagy már annak puszta elképzelésére is, és mily, de mily gyorsan - ellenszenvből. Kritizál pápát, papot, elöljárót, erkölcsöket, élőket és holtakat, egyet kivéve: önmagát!... 

      Kicsinyít: a bűn nem is olyan nagy! A pokol igen messze van! A palettáról a leghalványabb színek kerülnek elő, és eljelentéktelenedik az egész boldog vagy boldogtalan örökkévalóság! A körüljáró ördög oroszlánordítása egércincogás, a lelkiismeret felszisszenése talán csak hallucináció! 

      Ferdít. Ebben a legnagyobb mester ez a művész. A pletyka, a megszólás, a rágalom undok országát ő kovácsolta össze. - Mindig színez!... 

      De hát mit tegyünk vele?! - jajdulsz fel, testvérem. - Fékezd meg! Isten hatalmas adománya a képzelet is. De fék nélkül ez is - halálunk lesz. Ha kordában tartjuk, miként a szenvedélyek, sőt még ezeknél is jobban - röpít a tökéletesség felé. 

      És ha mégis megfékezhetetlen lesz ez a „futóbolond” ?! (SzentTeréz szava!). Ha ocsmány képeket mutogat, ha hazudik, ha kísért, ijesztget?! - maradj nyugodtan! 

      Bűn csak akkor van, ha az akarat beleegyezik. Csak ne légy könnyelmű! 

      Vannak festők, akik csak aktokat festenek, szobrászok, akiknek egyetlen tárgyuk a csupasz test, jóhangú énekesek, akik ízléstelen nóták tárogatói; de vannak Fra Angelico-k is, és művészek, akiknek vésője angyalok áhítatát faragja kőbe, és emberi ajkak, amelyek az örök üde „Ave Maria!”-t suttogják édesen szüntelen. 

      A művésztől függ, milyen tárgyat választ. Ezen fordul meg minden. 

      Két tanácsot adok:

1. Age, quod agis! Amit teszel, azt tedd derekasan! Ez rendre szoktatja a rakoncátlan képzeletet. Más szóval: tagadd meg magadat! És Jézust kövesd, ne a képzeletedet! 
2. Imádság! Azaz képzeletünk legeljen szent tárgyakon. Képzelje el Isten jelenlétét, Jézus életét, a tabernákulum magányát, Mária anyai ölét és kezét. Rakd meg, tömd meg velük képzeletedet, emlékezetedet, és szórd ki mindazt, ami nem vonatkozik Istenre!... 

      A fegyelmezetlen képzeletnek gyenge a valóságérzéke. Rögzíteni kell tehát a valósághoz, azaz Istenhez, mert Ő az, aki van; az Igazsághoz, azaz Istenhez, mert Ő, s egyedül csak Ő az Igazság... Gondoljunk egy gyönyörű gótikus templomra, mondjuk a kölni dómra. Azaz legyen fundamentum, legyenek hatalmas pillérkötegek. Ezekre építsen a képzelet magasba lendülő karcsú íveket, rózsaablakokat, márványcsipkéket, sudár tornyokat és rakja a szobrok százait, hogy minden az Eget dicsérje. 

      A képzeletművész ne vigyen el az Égtől, ne kalandozzék el egy nem létező ábrándvilágba, hanem maradjon a Való - azaz Isten - alapján! 

      Szent Ágoston így mondta: Csak szeress és tehetsz, amit akarsz! Én azt mondom: Csak imádkozzál, és képzelhetsz, amit akarsz!

Légy úr a magad házában

15.

 A triumphator II.

 „Aki győzelmes lesz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában” (Jel 3,12). 

      Az győz szenvedélyein, aki imádkozik. 

      Mindamellett meg kell tennünk mindent, felhasználnunk minden eszközt, hogy biztosítsuk a tartós diadalt szenvedélyeink fölött. 

      Az imádságon kívül három ilyen eszköz van. 

      1. Az akarat vétója, tiltakozása, energikus visszautasítása, parancsszava. 

      Olyasféle, mint Jézus parancsa a szeleknek és a tengernek, azzal a különbséggel azonban, hogy a szenvedély vihara még nem tört ki. Csak kitörőben van. Ha tombol, akkor már mit sem érne a tiltakozás. 

      Kezdetben állj ellen! Ne engedjük, hogy feltámadjon. Végünk van, ha gyöngéknek, gyáváknak, habozóknak, tehetetleneknek bizonyulunk. 

      Gondoljunk az állatszelídítőre. Mily határozott fellépésre, micsoda parancsoló tekintetre van szüksége, hogy a fenevadat lenyűgözze. A szenvedéllyel nem lehet alkudozni, vele disputába elegyedni, neki könyörögni, hanem - parancsolni kell neki, ostorral a kézben, amely rögtön lesújt, ha nem engedelmeskedik feltétlenül. Ha férfi vagy, légy férfi! - azaz győzd le magadat - mert ez a lelki férfiasság -, s ebben a nőnek is férfiasnak kell lennie. Aztán: villámtekintet és korbács! 

      Aki szentimentális, aki érzeleg, az sohasem lesz lelki ember. Úgy kerüld az érzelgősséget, a holdkóros szentimentalizmust, mint a bélpoklost! Belerothad a lélek. Férfi kell a gátra! Ha a gátat áttörte az ár, akkor már késő. 

      Kezdetben, kezdetben! - parancsolj keményen, ne pianissimóval, finoman, hanem durván, kegyetlenül, irgalmatlanul - fortissimóval! 

      És az imádság peregjen lelked ajakán: Ave Maria!... Ő a Sátántipró... 

      Szeretném látni, hol az a tisztátalan szenvedély, hol az a gőg, harag, kíváncsiság, bosszúérzés, megszólás, ábrándozás, éhség vagy szomjúság, amely erőt tudna rajtad verni! Meglásd, a lelki élet Napóleonja lesz belőled! 

      Még egy tanácsot! 

      A bent ébredező szenvedélyt soha ne támogasd külső mozdulattal, se kimondott szóval. A szenvedély külső megnyilvánulását feltétlenül el kell fojtanunk. A haragos, türelmetlen, ideges ember ne szorítsa ökölbe kezét, hanem vegyen mély lélegzetet, üljön le kényelmes helyzetbe. Ha valaki iránt rendetlen szeretetet érzünk, ki ne mondjuk, el ne áruljuk, sőt meg se üzenjük neki. 

      Aki parancsolni tud, triumphator lesz. 

      2. Nemtörődömség azzal szemben, ami a szenvedély oka, tárgya, legyen az személy, étel-ital, emlék, bosszantó hiba, friss hír, vérlázító eljárás stb. Azonnal foglaljuk el magunkat másvalamivel, merüljünk bele a munkába, énekeljünk, dúdoljunk; meneküljünk Máriához, a tabernákulumhoz, az imádsághoz.

      Egy vállrándítás, egy szellemi „fütyülök rád!”, „bánom is én!”, „mi közöm hozzád!”, vagy a szóba nem állás (Éva és a kígyó!) többet ér akárhányszor, mint az erőlködő erkölcsi megfontolás. 

      Tökéletes szakítás a teljes közömbösség jegyében mindennel, ami elvon Istentől - ez legyen a quadrigán a gyeplőt tartó lélek férfias programja. 

      3. Age contra! Cselekedd az ellenkezőjét annak, amire a szenvedély kísért. 

      Ellenszenves valaki neked? - Hódítsd meg! Ne kerüld, hanem tarts feléje barátsággal. Imádkozzál érte és tégy neki szívességeket. 

      Túlságos vonzalmat érzel valaki iránt? - Térj ki előle, fékezd a szemedet, és ne gondolj rá! Ne légy rabja senkinek, önmagadnak se, csak - Istennek. 

      A lelki függetlenség, a szív szabadsága többet ér minden édes tekintetnél, simogató szónál - többet az egész világnál. 

      Age contra! Így leszel úr a magad házában. Triumphator a quadrigán. 

      A lélekben aztán lassankint lecsitulnak a szenvedélyek, s a küzdelemnek meglesz a nagyszerű jutalma: beköltözik oda és állandósul a silentium, a belső csendhallgatás. - Ott vagyunk életünk kis hajóján Jézussal: s nagy nyugalom támadt (Mt 8,26). Vagy, ha úgy tetszik, a quadrigán: a szenvedély-paripák megjuhászodva - rendeltetésükhöz híven - röpírik uruknak, a lélek-triumphatornak pompás diadalkocsiját - a boldog örökkévalóság felé.