Jézus vár s ölelni akar. Egyesülj Vele!

      „Hogy hogyan, nem tudom...” (Én 6,12) - „Nem tudjátok, ki ez a lány” (Én 6,10), nem akarok semmi másról tudni, mondja Szentháromságról nev. Erzsébet nővér ajka az Énekek éneke arájával – csak Jézusról. Egészen úgy, az Evangélium szerint, mint a vak a jerikói úton: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” (Mk 10,47) - kiáltotta szüntelen, s bánta is ő, hogy visszalökik, megrúgják, rákiáltanak; ő csak törtetett - Feléje! Mint a vérfolyásos asszony: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok” (Mk 5,28). Hiába volt minden emberi okoskodás, bosszankodás és ellenszenv! Mint a házasságtörő asszony, aki a nagy megszégyenítést egykettőre elfelejtette és se nem látott, se nem hallott, csak - szeretett. Mint a kánaáni asszony, mint az okos szüzek, de mint mindenek fölött Mária Magdolna: 1. Simon farizeusnál; 2. Amikor az alabástrom edényt széttöri és kiönti a drága kenetet Jézus fejére, mit sem törődve a tanítványok megszólásával; 3. nem hajolva hátra panaszára; 4. a keresztúton; 5. a kereszt tövében; 6. a sírnál; 7. a marseille-i sziklabarlangban.

      Úgy, egészen úgy, mint Szent Pál: „Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam” (Fil 3,8). Csöppet sem törődve többé a világi gondokkal, mintha azok nem is léteznének.

      Mint aki szerelmes a gyönyörű tengerbe! Mit bántja, hogyan jut el oda: vonaton, repülőgépen vagy gyalog?! - csak neki indul. S amikor meglátja, majd a szíve hasad meg az örömtől, s mindegy neki: óceánjáró gőzös viszi-e vagy kereskedelmi hajó, luxus gőzös-e vagy vitorlás, vagy egy rozzant csónak; csak rajta lehessen, csak beleláthasson!...

      Mint a zongora billentyűsorának legutolsója, ott balkéz felől, legalól, a sarokban, amelyet ritkán üt meg a művész keze! Vagy középütt a „c”, amely már-már elkopik az édes-heves ütések következtében: olyan akar lenni a szerelmes lélek is!

      Mindegy neki, nem szab feltételt!

      Tudja, hogy a magnak meg kell halnia s elrothadnia előbb, hogy kicsírázzék és élet legyen belőle. Ez, ez az, hogy: fönntartás nélkül!

      A puszta hitnek, tehát, hogy van Jézus, van másvilág, stb. oda kell dobni mindent: apát, anyát, testvért, vagyont, mindent, mindent, hogy fönntartás nélkül, teljes lelki kifosztottságban szerethesse Jézust önmagáért.

      Úgy, egészen úgy, mint ahogy Mária és Jézus minden fönntartás nélkül odaadták magukat a mennyei Atyának, születésüktől fogva haláluk pillanatáig, hogy az Atya akarata tökéletesen beteljesedjék rajtuk!

     Ó lélek, aki megindultál Isten felé a gyönyörű szent hegy, a Kármel kaptatóján és ráléptél a tökéletesség útjára - tudnál-e így szeretni: fönntartás nélkül?!

      Szerelmesed mondta: Tüzet jöttem bocsátani a földre s mit akarok egyebet, mint hogy meggyulladjon! - Ó, lángolsz-e már? Vagy csak pislog a tűz, s kihunyóban a szegény parázs?

      Szeretet az Isten s csak szeretetben lehet Vele egyesülni.

      „Nagyon fontos - biztat Keresztes Szent János -, hogy a lélek folyton tovahaladó szeretetben éljen, s e szent tűz minél előbb eleméssze, nehogy sokáig kelljen a földön időznie. Siessen az ég útján, hogy színről-színre és örökre lássa a jó Istent.”

      Lángol az isteni Kohó. Fénye messze bevilágít a sötét föld fekete éjszakájába. Ne töprengj, ne habozzál: vesd bele magadat! Fönntartás nélkül! Jézus vár s ölelni akar. Egyesülj Vele!

Mikor adod át magadat az isteni Szívnek fönntartás nélkül?

      Te nem láttál még vaskohót. Én láttam Vajdahunyadon. Irtózatosan magas hőfokú a tűz benne. Kis szűkvágányú vasút vezet hozzá, de az nem az alján végződik, hanem a tetőszélre fut föl. Ide érkeznek egymás után a kiskerekű csillék, ezek a kis liliputi kocsik, megrakva vasércekkel, amelyeket a messzi, szép tündéri hegyekben, a fölséges Retyezát előhegyeiben bányásztak kövestől, sziklástól. Amikor a kis kocsi odazörgött a kohó szélére, onnan a magasból beledöntik egyszerre annak egész tartalmát: felzúdul a kohó tüze, pokoli lángnyelvek nyúlnak fel a csillagos égre, s a vas, a kemény, nyakas, makacs érc, amely csak kövestől engedett a csákánynak ott a lelőhelyen, most sustorog, sír, jajgat, ég, olvad a rettentő hőben, s mint folyékony tűzkígyó szabadul ki esti hat óra után a kohó apró kis ajtócskáin, belefutva sebesen, engedelmesen a formavályúkba, hogy aztán akarva, nem akarva fölvegye a formát, amelyet neki előre készítettek.

      Lásd, mint ahogy' az a vasérc belezúdult a csilléből a vaskohó lángtengerébe, úgy kell neked is magad beledobnod az isteni Szív szeretetének lángóceánjába - fönntartás nélkül, kövestől, sziklástól, bűneiddel, gyarlóságaiddal együtt: úgy, ahogy vagy, mindenestől! Meg kell semmisülnöd, el kell pusztulnod benne, azaz tűzzé kell lenned; Hozzá, Jézushoz, a Szeretet Istenéhez hasonulnod, teljesen átalakulnod; mint a nyers, nedves, sáros fahasáb lesz tűzzé, amelybe belevetették, mint ahogy azt a misztikus doktor oly világosan tanítja.

      A csilléket azonban meg lehet állítani útközben. Mi rajtuk vagyunk, megyünk a kohó felé, utazunk, gyönyörködünk a vidékben, de még sem kerültünk a kohóba.

      Mikor adod át magadat az isteni Szívnek fönntartás nélkül?

      Látjuk a fényt, a kohó tüzét messziről, rőtek a hegyek tőle s világos a környék, oly szép, oly igéző látvány, valósággal megmámorosodunk tőle.

      Igen, igen, de állunk s nem haladunk. Még mindig csak gyönyörködni, élvezni akarunk - csak fönntartással vagyunk Jézuséi!

      Mikor veted magadat belé az isteni kohó tüzébe - fönntartás nélkül? Mikor szereted Jézust magáért s nem magadért, élvezetedért, önzésből, hiúságból, mikor - nem propter retributionem, jutalomért, hanem egészen, úgy, mint Kis SzentTeréz?!

      Miért gondolkozol föltételes módon?

      Jézusom, szeretlek, ha... Ha megadod nekem az általam elképzelt boldogságot; ha vértanúvá teszel, mégpedig csak úgy könnyedén: egy hirtelen puskalövéssel; ha megteszel mindent a kedvemért, ha szeretsz, ha nem mondasz ellent, ha meghallgatod minden imámat, kérésemet, ha... nem dobsz ki a szemétdombra, mint Jóbot; ha nem szolgáltatsz ki a sátánnak, mint őt, vagy mint öt esztendőre Pazzi Szent Magdohát, vagy rövid időre, mint a kis Mirjámot... Szeretlek, ha pap lehetek, ha sikerülnek terveim, gyönyörű, apostoli elgondolásaim, ha ennyi meg ennyi lelket megmenthetek; ha A apáca lesz, B belép a szerzetbe, de csak a karmelitákhoz, ha beteg testvéremet meggyógyítod, ha sikerül egy áthelyezés, egy állást meg tudok nyerni s kiimádkozom az eretnekek kudarcát, stb., stb.

      Az apostolok is eleinte csak fönntartással adták át magukat Mesterüknek. Mi lesz a jutalmunk - kérdezte Péter - azért, hogy mindent elhagytunk?! Megkapjuk-e az első helyet országodban? - gondolták anyjukkal együtt a Zebedeus fiak. Fönntartással éltek. Azonban amikor a Szentlélek eljött, akkor tüzet fogott a szívük, lángba borult a lelkük, s íme, fönntartás nélkül szolgálták a Mestert. Mindent odaadtak érte, a legtöbbet is: életüket.

      Fönntartás nélkül! Egészen az Övé lenni! Jézusé!

      Miként „a menyasszony vőlegényén kívül nem szeret senki mást, nem gondol senki másra, nem dolgozik senki másért; éppúgy az erre a fokra jutott lélek nem ismer olyan akarati vonzalmakat, értelmi felfogásokat, gondolatokat és cselekedeteket, amelyek az ő érzéki vágyaival együtt nem irányulnának teljesen Istenre. Mert hiszen az egész lélek istenivé lett, átistenült”. (Keresztes Szent János: Misztika, II. k., 351.1.)

      Fönntartás nélkül! Ahogy a tökéletesség meredek és szűk útján elindul a lélek fölfelé - teljes lelki mezítelenségében, hiszen nincs semmi, ami kísérné, akadályozná, visszatartaná: sem tisztelet, sem tudás, sem öröm, sem vigasztalás, semmi, semmi - fönntartás nélkül Istené.

      A szenvedésben is így lesz az övé. Nem válogat benne, nem panaszkodik, nem kér, nem változtat. Jegyesére bízza a mennyiséget, az időtartamot és a hőfokot. - A megvettetést úgy viseli, mint az apostolok, akik „boldogan távoztak a főtanácsból, mert méltók lettek rá, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek” (ApCsel 5,41).

      Becsületét is odaadja egészen, nem félti azt senkitől, semmitől. Vegyék el, gázoljanak bele... Fönntartás nélkül kiszolgáltatja magát a rágalmazóknak, a jóhírnév-gyilkosoknak.

Fönntartás nélkül!

      Régen volt, hónapokkal ezelőtt, amikor elindultunk a tökéletesség útján. Azóta Mária egészen, valóban édesanyánkká lett, igazán nélkülözhetetlenné, a szentségi Jézus pedig úgy befészkelte magát szívünkbe, hogy a boldog lélek él ugyan, de már nem ő él, hanem Jézus él őbenne.

      Észre sem vettük: messze előre jutottunk a tökéletesség útján. Mint amikor a nagyvárosok pályaudvarainak sínerdőiből egyszerre csak kijut a gyors a puha mezőkre, virágos rétekre, domboldalakon, hegyperemeken, vizek partján vágtat, finoman, alig hallhatóan, elringatóan a sebesség édes ritmusában: érzed, rajta vagy az úton, az egyetlenen, amelyen roppant messzeségbe juthatsz, érzed, nincs lehelőség visszafelé, a kocka el van vetve, kezedet az eke szarvára tetted, szinte beledalolod a vonatkerekek kattogásába: előre, tovább, tovább, a végtelen felé!

      Igen, igen, éppen így te is ráfutottál a tökéletesség nyílegyenes sínpárjára, és Máriával Jézust élvezve-szeretve a léleknek édes szerelmi álmodozásával immáron szinte haladsz a tökéletesség útján. Bár az igazi haladás még a jövő zenéje!...

      Itt, a messzi távlatoknak, a tűnő sínpárnak finoman homályos ködében egyszerre csak megvillan a lelkedben a nagy misztikus, Keresztes SzentJános „Szellemi Páros Éneke” 27. versszakának teljes értelme:

A keblét ott nyújtotta nekem,

Édes tudásra ott tanított,

S én átadtam magam neki

Fönntartás nélkül teljesen,

S arájául szint'ott ígérkezém el.

      Lám, ez a gyümölcse Mária jelenlétére és a szentségi Jézusra való gondolás gyakorlásának. Jézus a keblét nyújtja, azaz isteni Szívét, amely a legszentebb mellben dobog. A szeretetét - mondjuk hívebben a valósághoz: a szerelmét kínálja, Szívének édes titkaival ismertet meg úgy, hogy te megmámorosodol ettől az isteni bortól, és édes önkívületben odaadod magadat Neki - fönntartás nélkül.

      Tudod-e, mit tesz az, amikor megismered az Ő keblét, amikor odatapad az ajkad a legédesebb Szívre, tudod-e, mit tesz az: szíven csókolni Jézust? Tudod-e, hogy a szeretet óceánja omlik rád, hogy tűztengerbe kerültél?! - Tudod-e, hogy te lettél a János tanítvány, a szeretett, a kedves, a kiválasztott, a kitüntetett - egyetlen tanítvány, aki ott pihensz a legédesebb keblen és ellesed, elbűvölve hallgatod az egyetlen Szív legrejtettebb titkait.

      Mily sokat közöl veled, „édes tudásra megtanít” - s te nemsokára rájössz arra, mi az a misztikus teológia, kármelita őseidnek szent tudománya; hirtelen megérezted, mit jelent ez az előbb még érthetetlen mondat: titokzatos ismerete az Úristennek! „Édes tudás”, dadogod százszor és ezerszer, azaz kontempláció, szemlélődés - mondod, és eszedbe jut Mária, aki ezzel az édes tejjel táplált téged hónapok óta; megérted, hogy az maga a Szeretet, vagy jobban mondva, az Jézus szerelme, amely lángol benned most már olthatatlan lánggal.

      Csoda-e, ha átadod magad Neki fönntartás nélkül, teljesen!

Fönntartás nélkül! Hogyan?!
Hallgass rám, Jézus szerelmese! Majd megmagyarázom...