9.
A halló fül
„Akinek füle van, hallja meg” (Jel 2,7)
A szememet úgy fékezem meg, ha vak leszek, nyelvemet, úgy, ha néma, de hogyan leszek - süket?!...
Megmondom. Győzd le a kíváncsiságodat!
A szem is tud kíváncsi lenni, de a fül - rászületett erre. Ennek rabja, sőt őrültje. Sok a kiszolgálója. Künn a világban több mint bent: a rádió, a zene, a mozi, a színház, az újság, a pletyka, a társaság! De azért nálunk is kérdezik: Mi újság?
Ne tedd föl soha ezt a kérdést! Még akkor sem, ha egymás közt vagyunk. Még kevésbé hozzátartozók, rokonok látogatásakor. Sőt ilyenkor úgy viselkedj, mintha minden tartalék erődet össze kellene szedned a kíváncsiság megfékezésére! Azért ne légy merev, ne goromba, ne udvariatlanul elutasító, s főképp ne szeretetlen, de - fokozd a süketséget!
Ez a szó pedig, hogy: Hírek! - legyen kitörülve a szótáradból! Ne csak érdekeljen, de még a fogalma is egészen közömbössé kell hogy váljék benned. Ne vedd tudomásul a világot, mármint úgy, hogy az megzavarjon. S a jó, istenes dolgok?! Vajon ezekre se legyünk kíváncsiak?!
Jegyezd meg jól: a kíváncsiság vágyat jelent, szenvedélyt, vagy legalábbis - utat hozzá. Tehát le kell győzni! A mortifikáció, az önsanyargatás, az önmegtagadás nálunk nem puszta jelszó, hanem - szükséglet, mégpedig elengedhetetlen életszükséglet a jóra és rosszra vonatkozólag egyaránt.
Emlékezel Kis Szent Teréz lelkibeszélgetésére, egy lelkibarátkozás kezdetére, amelyre egyik rendtársnője fölkérte?! Lemondott róla. Úgy vélte, nem származik jó belőle. Vigyázz azért, kivel s hogyan társalogsz, milyen beszélgetésben veszel részt!
A szabály mindig ez legyen: „Ne hallgasd meg, ami neked árt.” Latinul így mondta Szent Bernát: „Ne audias, unde laedaris!” Laedaris: ami sérthetne, sebet ejthetne. Igen, apró sebek, karcolások sokszor daganatot, vérmérgezést, fertőzést okozhatnak. Egy kis seb, és le kell vágni a kart. Egy kis karcolás és jön a tetanusz.
Jöhet a halál is!...
Más az, valamit meghallani, és más ugyanazt meghallgatni!
Ami lelkednek ártalmára van, azt ha meghallod is, csak ne hallgasd meg. Az ártalmas dolgokkal szemben a fül legyen csatorna, amely mindent átereszt. Ha azonban azt kérdezed: „Mit hallottál? Mi újság?” - amit hallasz, az már tapad, füled nem lesz csatorna, hanem medence, amely megtartja a beleszivárgó vagy beleömlő vizet, mert a süketség föltételezi a fül csatorna-szerepét.
Győzd le tehát kíváncsiságodat és szabad leszel! Győzd le és boldog leszel. Győzd le következetesen, irgalmatlanul, megalkuvás nélkül, és tökéletesen süket leszel - lesz valódi lelki békéd!...
Ha a fül ekként megsüketül, akkor - hallóvá lesz.
Minél tökéletesebb ez a süketség, annál tökéletesebb lesz a fül a hallásra. Azaz minél jobban legyőzi valaki a kíváncsiságát, annál jobban hajlik a füle az igazi - a természetfölötti hallásra. Mert hiszen erről van szó. „Akinek van füle, hallja meg!” (Mt 11,15) Ez a Szentírás szava, Jézus igéje.
Mit halljunk, azaz mit hallgassunk meg? Mi legyen a tárgya a mi hallásunknak? Mindenekelőtt a lelkiismeret szava. Aztán a szabályok, az előírások, az elöljáró szava. A figyelmeztetések, a megrovások. A zsolozsmára, imára, munkára hívó harang csengő szava; az óra ütése! Hiszen jön egy, amely nekünk mondja: most már menj!...
Fülünk, miként szemünk is, a mi birtokunk. Rendelkezünk vele. Éppen úgy, mint a telefonkagylóval. Letesszük, ha téves a kapcsolás, azaz ha nem nekünk szól; s fölvesszük, fülünkhöz tartjuk, ha bennünket érdekel. A fül telefonkagylójára nagy szükség van, mert ha azt letesszük, hiába a telefondrót, az ima: nem halljuk meg, mit felel Isten a mi szavunkra. De ha fölvesszük, az imádság telefondrótján át halljuk az Ő hangját. Az összeköttetést mindig Vele tartsuk fönn, s ne a világgal! Tőlünk függ, kivel telefonálunk. Tőlünk az is, süket-e a fülünk, vagy halló-e? Mire érzékeny? Profán vagy szent dolgokra?! Kinek a szolgálatában áll? Luciferében vagy a jó Istenében?! Az Ég vagy a Föld élesíti-e hallását?! Hiszen a zenei hallást is lehet fejleszteni; Beethoven még akkor is komponált, amikor már süket volt. Lelkében hallotta, s végiggyönyörködte komponálás közben a legcsodálatosabb szimfóniákat.
A halló fül tökéletesebb, egyre érzékenyebb lesz az Igére, ha egyre jobban elvonatkozik attól, ami a csatornába való, átfutásra, elmúlásra. És ha egyre jobban tapad ahhoz, ami összeköti Istennel, ami onnan felülről való, ami örök, annál jobb a hallása. Szent Illés szolgája a Kármel hegyén még csak egy tenyérnyi felhőt látott, amikor a próféta már nagy esők messzi moraját hallotta. És a „nagy vizek zúgása” nem a pogányok fülében jelezte a titokzatos események robaját, hanem Szent Jánosnak az Üdvözítő kebelén kifinomult hallásában lett apokaliptikussá.
Íme, az érzékek jelentőségének óriási hordereje!
Aki látni akar, annak vaknak kell lennie; aki beszélni akar az Éggel, annak el kell némulnia; és aki hallani akar, annak meg kell süketülnie.
Légy vak, néma és süket, és neked adom az Eget!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése