4. A vitorlák fehérek; ragyognak messziről. Künn, a sík tengeren, a távoli, ködbevesző horizontról nem látsz mást a hajóból, csak a fehér, gyönyörű, duzzadó vitorlákat.
A bizalom duzzasztja őket; úgy nekifeszül, úgy beléjük fekszik, azt hinnéd, röpíti a hajót: egy fehérség az egész, mennyei tündöklő szépség!
Kék tenger, kék ég s e csodálatos kékségben ott úszik a bizalom szent csodája: a fehér hajó!
Már csak egy vitorla van a szemedben; mesebeli bátorság ejt hatalmába, duzzad tőle, hatalmasan emelkedik a melled: bizalom, határtalan bizalom - ott leszünk a mennyben! Csakugyan, érzed, így kell lennie: a bizalom csodákat művel!
Szél fújja a csodavitorlát, a Szentlélek szele. Tudod-e, mi a Szentlélek? Az Atya és a Fiú csókja, a szeretet Lelke.
Ez, ez-a szeretet, ez viszi a hajót előre!
Bizalom és szeretet!
Látod, ez a Kármel „Mária”-hajójának a lelke.
Nem benzin, nem kőszén, nem olaj, nem füst, nem korom, nem bűz, nem rideg kalmár-lelkület, emberi kiszámítottság, önzés és gőg, hanem bizalom és szeretet!
Képzeld el a hajót a mennyei tulajdonos és kormányos, a szeretet szele és a bizalom vitorlái nélkül! Mily szánalmas egy alkotmány lenne, mily veszendő!
Lenne földi hajó! Mint a Titanic az óceánon, az R-101 a légben, mint a belga királyi halálautó a svájci tóparton - földi, földi, pusztuló, ideiglenes...
Míg a te hajód, ó boldog kármelita - örök, szent hajó, Mária fehér hajója! S te rajta, én is rajta!...
Testvéreim! Mily őrület volna ezt a helyet, ezt a kiválasztottságot meg nem becsülni! Jaj, kimondom: megérdemli a poklot, aki érdemtelenné lesz e hajóra!
5. Az útirány. Láttál már turistajelzéseket? Nyíl mutatta: Irottkő, Lomnici-csúcs, Gros-Glockner! Vagy vasúti nagy iránytáblákat: Budapest, Bécs, Párizs?!
Nézd, ezen a hajón az útirány: az örökkévalóság! Nem kevesebb, nem kisebb cél: egy egész, örök örökkévalóság! Érdemes-e hát nekivágni ennek az útnak? S vajon hol van a jármű, amely téged oda szállítson, gyorsabban és biztosabban, az egy fehér hajón kívül?! Ha lenn felejted a tekintetedet s rémülten tapad a szemed a zúgó hullámokra, a közeledő jéghegyekre s a zsákmányra leső tengeri szörnyetegekre, persze minden bátorságodat elveszíted; de ha látod a célt, a hajó útirányát: az Örökkévalóságot, akkor megnő benned a bizalom s le nem szállsz soha e szent hajóról.
Rajta, előre tehát, duzzadó vitorlákkal, az Örökkévalóság felé!
6. Az utasok. Kik azok? Te és a rendtársaid. Képzeletedben előzd meg a hajót, s állj oda az Örökkévalóság kikötőjébe.
Most már befut a hajó. Figyelj, tarts szemlét! Tartsd számon e hajó összes utasait!
Először is, hányan hiányoznak, hányan hullottak le a gyönyörű hajóról! Csónakra szálltak, elfogta őket az extra-kóborlás vágya. Ezek azok, akik nem szerelik a cella-magányt, amelyet az Eredeti Szabály oly szigorúan előír; akik oly sokszor kacérkodtak a világgal. Hol vannak, hol maradtak?...
Aztán másodszor ott látod szomorú tömegét azoknak, akik kitartottak ugyan mindvégig, de a lanyha szerzetes életét élték, lazítottak, amikor csak tudtak, többé-kevésbé ellenségei voltak a legszebb kármelita erénynek, a testvéri szeretetnek, és unták, kerülték az önmegtagadást. Most lehajtott fejjel mennek a hosszantartó tisztítótűz kínjaiba.
Ugye elfog a szégyenkezés! Alig mersz Mária arcára tekinteni! De - föl a fejjel!
Nézd azt a csoportot, amely most lép a partra. Nézd, hogy ragyog rajtuk a hajó színe, mily fehér a palástjuk, mily tündöklő a szemük! Nézd, nézd, Mária mily büszke rájuk:
Ezek mentették meg a hajó becsületét!
Ezek a szent szabályok, a fegyelem hősei, az önmegtagadás mártírjai és a testvéri szeretet angyalai. Ezek az igazi, a tökéletes kármeliták; ezekre mondta Mária: Bevittelek benneteket Kármel földjére, hogy annak terményét, mégpedig annak legjavát egyétek. Ezek azok, testvéreim, akiknek Mária nemcsak legmagasabb följebbvalójuk, hajótulajdonosuk, királynéjuk: ezek azok, akiknek Mária igazi édesanyjuk.
Ezekre lehelte csókját nem egyszer, százszor, útközben, az ő csókját: az életszentséget. E csóktól, Mária édesanyai csókjától lett a szívük liliomtiszta, és telt el lelkük mennyei bölcsességgel.
Boldog kármelita, aki tudatában van annak, hogy Mária hajójának az utasa. Ó boldog, ezerszer boldog, aki nem száll ki bálnavadászatra, sem kéjcsónakázásra; nem pöröl át más hajókra; aki nem hallgat idegen, irigy szájakra, nem száll vitába a világgal, nem kell neki emberi dicséret, sem tudós katedra, sem a gőg szószéke: Mária szemét keresi, az Ő kezét csókolja, s Jézus táplálja. El, mint szent, meghal, mint szent, Mária szentje, Mária testvére, Mária fia, áldott kármelita!
Nos, ismered-e már ezt a hajót, testvér?
Ez a te hajód: Mária rendje, Mária hajója!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése